Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Végvár és ellátás -Studia Agriensia 22. (Eger, 2001)
R. VÁRKONYI ÁGNES: Ellátás és társadalom. Végvári élelmezés a 16-17. századi Magyarországon
lenszereiről is gondolkoztak. Hosszú távon egyaránt számoltak azzal, hogy a török kiűzésével a végvárrendszer megszűnik, a végvárak elvesztik eredeti feladatkörüket. A különbség annyi, hogy az ellátást vagy birodalmi, vagy országos egységben kívánták megszervezni. A magyar politikai elit, különösen annak nyugati egyetemeken képzett, művelt csoportja korán felismerte, hogy a kérdés szoros összefüggésben van a török terjeszkedés feltartóztatásával, majd pedig az oszmánok által megszállt terület visszafoglalásával és a Magyar királyság integritásával. A Királyságban a végvári katonaság ellátásának megoldásával úgyszólván minden politikus generáció foglalkozott. Gróf Forgách Simon 1576-ban kelt előteijesztése az élelemellátás és szállítás fogyatékosságait tárta fel Ernő főhercegnek. Messze vagyunk attól, hogy a szétszórt források adatait összesítve tárgyszerű mérleggel rendelkezzünk arról, hogy a tizenöt éves háború folyamán a vállalkozó főurak pénzkölcsönei, a hadellátásra adott több ezer köböl gabona és marha milyen értéket tettek ki. Minden opinio, tervezet, követelmény rendezett ellátást, szigorú ellenőrzést, a katonai fegyelem hatékony javítását kívánta. A vármegyei és városi javaslatok alapján is foglalkozó országgyűlések és Esterházy Miklós nádor gróf felmérései a végvárak állapotáról egyaránt a pénzügyek rendezését, az ország gazdasági erőforrásainak jobb kihasználását, majd a monopóliumok ellenőrzését és a csempészet felszámolását szorgalmazták. Átfogóan Zrínyi Miklós horvát bán foglalkozott a katonaság élelmezésével. Áttekintette azt az elvet, hogy a hadszíntéren mozgó, vagy felvonuló, esetleg állomásozó katonaságot a helyi terület tartsa el. Megfigyelése szerint ez az eljárás nem célravezető, nagy egyenetlenségeket okoz a csapatok között, és visszaélések melegágya. Elutasította, mert hogy a szegény ember „kenyerét is elvegyék, istentelenség.” Többször leszögezte, a katonaság ellátásának „közönségesből, közönséges gondviselés által kell kitelni. ”45 Vagyis a katonaság élelmezését a közösségnek, központilag az államnak kell biztosítania. Ez a közösség Zrínyi felfogása szerint a Magyar Királyság, Horvátország, Szalvonia s meggyőződése, hogy maguknak a maguk erejéből kell megoldani. Mérlegelte a tábor létszámát, a liszt minőségét, amiből a „közkenyeret” sütötték, a lovak takarmányozását, a szállítás költségeit. Tömören, a közmondásra jellemző egyszerűséggel vázolta az elvet: „minden egyéb alkalmatlanságot elszenyved az ember, de ha a hasa korog, bizony minden ízetlen. ”46 Forrásaink arról tájékoztatnak, hogy az ország a katonaság élelmezésére teljesítőképességeit meghaladva áldozott. Mennyire lényegesnek tekintették, arra 45 Mi csak lehatározzuk, hogy az élésnek a rómaiak módja szerint (kik mind lovasoknak, lónak, gyalognak ételt adtak), a közönségesből kell kitelni." Zrínyi Miklós: Tábori kis trakta. In: Zrínyi Miklós Összes Művei. Szerk.: Klanczay Tibor - Csapodi Csaba. Bp„ 1958, I. köt. 419-420. 46 Zrínyi, i.m. 420. 30
