Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Végvár és ellátás -Studia Agriensia 22. (Eger, 2001)

SARUSI KISS BÉLA: A murányi vár élelemellátása a 16. század második felében

le megoldást alkalmaztak, függően az időponttól, helytől és a katonák nemzetiségétől. Azt is jól látta, hogy a központi limitációk nem váltak általánossá, attól rendszerint eltértek.86 A murányi helyzetet ismerve azt is igazoltnak vehetjük, hogy jobb volt az ellátásuk, mint a mezei hadaké, valamint teljesen igaznak vehetjük azt az általa ismertetett helyzetet, hogy a katonák rendszerint zsoldjuk terhére élelmezték magukat. Gyakran hivatkozik Murányra is, általában helyesen. Egy téves következtetése azonban van, amikor a murányi katonák panaszára hivatkozva azt állítja, hogy ez a rendszer Murányban nem vált be. Mint láthattuk inkább arról lehet szó ebben az esetben, hogy a katonák nem szívesen vették, ha a limitált áron beszerezhető élelemadagokat csökkentették, vagy az értük járó összeget emelték.

A magyar történetírásában, a hatvanas-hetvenes években jelentős előrelépés történt a 16—17. században Magyarországon állomásozó katonaság élelmezésének kutatásában. Perjés Géza a mezei hadseregek élelemellátásának stratégiai vonatkozásait ismerte fel, N. Kiss István pedig a végvárakban állomásozó seregek élelmezésének (részben szintén stratégiai) helyzetét elemezte. A két szerző néhány megállapítását a murányi gyakorlattal összevetve azt tapasztaltam, hogy ebben a kérdésben a mennyiségi-minőségi adatok ugyan nagyon fontosak, azonban pontos megállapításuk az eddigi kutatásokban is, és számomra is a legnagyobb gondot jelentette. Bár N. Kiss István éppen Perjéssel vitatkozva pontosnak vélt, a nyugat-európai gyakorlatnál magasabb hús fejadagokat állapított meg,87 maga is gyengíti a pontosan meghatározható fejadag meghatározásának esélyét, amikor arról beszél, hogy a 0,56 kg-os napi elméleti fejadag, zsoldkiegészítésként értékelhető. Ez ugyanis felveti azt a kérdést, hogy élelme egy részét az esetlegesen vele tartózkodó családtagjai részére adta át, vagy esetleg érékesítette.

Murány élelmezési gyakorlatának bemutatásával nem pusztán azt láthattuk, hogy mekkora mennyiséget és mit fogyasztottak, hanem azt is, hogy milyen szoros összefüggés volt a limitáció, a gazdálkodás és a zsoldfizetés között. Bár Murány példája nem általánosítható (egyetlen végvár jövedelmei, katonaságának összetétele, illetve az élelmezés konkrét megoldásai a végvárrendszerben sehol sem ugyanazok!), az itt alkalmazott megoldásokat más váraknál is alkalmazhatták. A jövőben ezért nem tekinthetünk el az egyes végvárak élelmezési gyakorlatának feltárásától, amely feltárásoknak azonban nemcsak az elfogyasztott élelem mennyiségére és minőségére kell vonatkozniuk, hanem azok előteremtésére, gazdálkodási és zsoldfizetési összefüggéseire is.

86 Szegő, i. m. 269. o. 272. o.

87 N. Kiss, Húsfogyasztás i. m. 109. o. 0,30-035 kg./nap tényleges fogyasztást állapított meg.

264