Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Végvár és ellátás -Studia Agriensia 22. (Eger, 2001)
KENYERES ISTVÁN: A várbirtokok szerepe a 16. századi magyarországi végvárrendszer ellátásában
A táblázat adatai alapján megállapítható, hogy ebben a gazdasági évben az uradalom mintegy 20 000 magyar Ft-nak megfelelő összeggel, azaz kb. 25 000 rénes Ft-tal járult hozzá a katonai költségekhez. Ez a kiadások 80%-t jelentette. Ez az összeg a Teuffenbach által meghatározott katonai kiadásoknak (43 620 rénes Ft) is csupán 57%-át jelentette, míg a kb. 60-61 000 rénes Ft-ra tehető valamennyi kiadásnak a 40%-át tette ki. Összegzés „Az ellátásra, valamint az élelem elegendő és biztos beszerzésére nincs más mód a végeken, mint hogy a legfontosabb véghelyeket saját alattvalókkal lássuk el, kik a földműveléssel foglalkoznak; a legközelebbi uradalmak pedig, a mennyi adás-vevés, kereskedés és egyéb hasznavehető eszközökkel elérhető, arra bírandók, hogy ezen helyek saját biztos jövedelemmel és szolgálmánnyal bírjanak. Ezeknek tizedei a legközelebbi véghelyeknek adandók át és a hadi nép zsoldjára fordítandók; a mint az jelenleg Magyarország némely helyein történni szokott.”80 - jelentette ki Lazarus von Schwendi tábornok, az európai hírű hadtudós az 1577. évi hadi tanácskozáson a végvárak élelemellátásával kapcsolatban. A magyarországi hadszíntér, ezen belül Felső-Magyaror- szág egyik legjelesebb katonai szakértője alapos ismeretek birtokában fogalmazta meg véleményét. Mint láttuk, a katonai vezetés - többek között éppen a fentebb ismertetett kimutatások, tervezetek révén - tisztában volt a végvárak köré szervezendő uradalmak stratégiai, logisztikai szerepével. Schwendi határozottan fogalmazta meg a teendőket: a végvárak köré olyan uradalmakat kell szervezni, amelyek „biztos jövedelemmel és szolgálmánnyal” bírnak és ezekhez az uradalmakhoz kell csatolni - ahogy az már ekkor gyakorlattá is vált - a legjelentősebb bevételi forrásokat: a környékbeli tizedeket és ezekből kell együttesen fizetni és élelmezni a végvári katonaságot. Schwendi tehát tisztában volt a végvárak uradalmainak bevételeivel és azok szerkezetével is. Mint a fenti két példánk is jól illusztrálja, a nagyobb végvári uradalmak valóban jelentős mértékben voltak képesek hozzájárulni a védelmi költségek finanszírozásához. Eger esetében a kiterjedt uradalom bevételei fedezték a zsoldszükségleteket, míg Szatmár esetében kb. 40 %-al járultak hozzá a katonaság költségeihez. Nem volt tehát véletlen, hogy mindkét uradalom esetében a Haditanács igyekezett „helyzetbe hozni” a vár kapitányait, és az uralkodó révén - igaz csak időszakosan - megbízta őket a várbirtokok jövedelmeinek kezelésével. A katonai számítások bevételi oldala azonban, amint fentebb láttuk, mindig túlméretezett volt. Ez vezetett ahhoz, hogy ugyan tisztában voltak a helyi bevételek jelentős voltával, azonban túlbecsülve azokat, soha nem si80 Geó'cze István: Hadi tanácskozások az 1577-ik évben. In: HK 7 (1894) 531. 178
