Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Végvár és ellátás -Studia Agriensia 22. (Eger, 2001)

CSIFFÁRY GERGELY: Végvárak és hadiipari létesítmények

1. kép. Páncélkészítő kovácsok a középkorban

hozzá rendszeresen. Ennek az oka az, hogy a végvári korszakban a tartós védelemre berendezkedett várakban hatalmas élelmiszer-, fegyver-, lőszerkészleteket halmoztak fel. Esetenként az elhúzódó várostromok igényelték ezt, meg az a körülmény, hogy a 16-17. században könnyebben lehetett katonát verbuválni, csapatokat szervezni, mint a muníciót rövid időn belül előteremteni.

A hadiipari létesítmények (a különböző öntő- és kovácsműhelyek, portörő malmok, salétromfőzők, ágyúöntödék) a végvárak háttériparának igen lényeges részét alkották, mivel közvetlenül a várak védelmét szolgálták. A végvárak tüzérségével és hadszertáraival kapcsolatos hadiipari létesítmények egymást kölcsönösen feltételezték. Ebből következik, hogy az előbbi műhelyek fenntartása, működése egyfajta irányítást igényelt. Az inventáriumok sajnos a várak tüzérségi szervezetéről nem emlékeznek meg, pedig ilyennek feltétlenül kellett lennie. Elképzelhetetlen, hogy például Eger várában, ahol már 1508-ban 19 ágyút és 309 db szakállas puskát tartottak, valamiféle tüzérségi szervezet ne lett volna még béke idején is. Ha másnak nem is, legalább a tüzérségi anyagot karban tartó szertüzér személyzetnek kellett lenni, hiszen az anyag folyamatos gondozásra szorult. A nagyobb és jobban felszerelt várakban létesítettek egy-egy Zeugwartot, Zeughaust vagy fegyvertárat, latin nevén armamen- tariumot, alája rendelt megfelelő segédszemélyzettel, ácsokkal, kovácsokkal, lakatosokkal, bodnárokkal stb.

Felső-Magyarországon a fegyvertárak neve Czeigház, így hívták például a

108