Nagy Sándor: Gárdonyi közelében - Studia Agriensia 21. (Eger, 2000)
Az esztétika gyakorlata. Művek közelről - A vég-ellentézis nagysága. A bor
kifejezett elhallgatás ellentézisére épül. Idézzük újra Gárdonyit: „... A borban csak csekélység a harmadik felvonásban Baracs megjelenése és első szavai. Ahogy más szóval mondjuk a szót és hatásos, más mondattal a mondatot még hatásosabb. Leghatásosabb, ha más történettel mondjuk magát a történetet”. Az első szinten látjuk a Pákozdi-porta előtt ide-oda sétálgató, ünneplőbe öltözött Imrét, a benti sürgés-forgást (Szunyogné rakosgat, az ugyancsak meglepődött Juli átöltözik, csinosabb ruhát vesz fel, Mihály jön-megy az asztal és az ablak között), majd Mihály kétszer is hívja be a házba Imrét Juli egyre izgatottabb biztatására és kérésére: „JULI: (Nagy földindulással.) Mihály bácsi, édes jó Mihály bátyám, menjen ki még egyszer! Mondja, hogy jöjjön be! Mondja, hogy nem haragszunk! Mondja, hogy szó itt nem esik arrul, amit tett! ” Baracs, aki megjelenését fia meglátogatásával indokolja Mihálynak, végül a Juli és Szunyogné biztatására megjelenő kisfiú „szelíd erőszaknak” engedve belép a házba. Hellyel kínálják, beszélgetés indul az időjárásról és a szántásról, majd Szunyogné és Mihály miután kibékülésre biztatták a házaspárt, magukra hagyják a fiatalokat: „MIHÁLY: (Szunyognéhoz.) Mönjünk mi ki. Ok a maguk nyelvét jobban értik. (Mind a ketten el.). ” Ennek a zárószituációnak a másik, „üvegfal” mögötti, rejtettebb páráiéi története a lelkekben zajlik. Már Baracs megjelenését is a második felvonás befejezése által előkészített lelki-érzelmi motiváció indokolja, hiszen Eszter áskálódása döbbenti rá végül, hogy milyen értéket veszített el. Ez a drámai fordulatot jelentő felismerés és a benne mindvégig élő szeretet indítja el kibékülésre. Juli is megenyhült már, izgatott készülődése Imre fogadására már a szerelmes asszony érzelemdús reflexiója. így az „üvegfal” mögött zajlik egy másik, paralel történet is, az egymáshoz vonzódó lelkek mély története. Ez a történet nem látható, elfedi a megjelenő Baracs „csekély” beszéde az időjárásról, a szántás-vetésről, így valóban „más szóval mondja a szót”, de az író is „más történettel mondja magát a történetet”. A szó és történet ellentézises, megteremtik azt az extázist, amelyből a lélek-rezgések fakadnak. A vég-ellentézis nagyságát a befejezés eltolódása, retardációja is növeli. Gárdonyi a „Címszavak a drámáról” titkosírásos jegyzetei között ezzel külön is foglalkozott: „A végső mozzanat előtt: még egyszer 139
