Nagy Sándor: Gárdonyi közelében - Studia Agriensia 21. (Eger, 2000)
Az esztétika gyakorlata. Művek közelről - Ellentézis a fundamentumban. Ida regénye
gyilkosság és rablás szándéka. Az ellentételezett feszültség paradoxi- tása abban van, hogy mindezt az esténként füzetébe jegyezgető áldozattól tudjuk meg. Az ellentézis művészi hatást gerjesztő erejét Gárdonyi még növeli azzal is, hogy a zárószituációt, az egész nagynovella főjelenetét Krisztus születésének, az egyetemes emberi szeretetnek és békének a napjára teszi. A befejezés drámaian hangszerelt! Gárdonyi a „Címszavak a drámáról” címmel összefoglalt titkosírásos jegyzetei között említi, hogy a műalkotás hatását csak növeli a befejezés előtti „ellenhullám”, a kifejletei lehetőségként ellenirányba terelő mozzanat. Itt az öreg kallólegény megbánja, hogy elárulta pénzének rejtekhelyét, de elalvás előtt megnyugszik, hiszen eszébe jut, hogy pénzét egy másik helyre rejtette, így nem találhatja meg senki. Az elkövetett jó szándékú tévedés azonban már végzetes, a gyilkost nem tudja megállítani. Mindazonáltal a lélek békéje biztosítja számára a boldog halált: „No, így megköny- nyebbültem egyszerre, mint aki terhet tesz le a hátáról. Amborus fiam már alszik. Neki se vót ilyen szép estéje, ahogy mondta, gyerekkora óta. Osszecsinálok még neki egy kis útravalót: a diós pogácsát adom neki, ami maradt, meg egy forintot melléje. Ide készítem az asztalra, hogyha korán indulna, csak felvehesse. Aztán most már én is lefekszem. Adjon Isten békességes, szép karácsonyt mindenkinek. A szent angyalok énekének boldog zengését hallom ma éjjel, hogy álomra hajtom a fejemet. Amen. ” Ellentézis a fundamentumban Ida regénye A prózaíró Gárdonyival foglalkozó szakirodalom már sokoldalúan bizonyította, hogy az írót egyéni alkata, műveltsége és sajátos világképe az apró lelki rezdülések művészi ábrázolására és a kis formák komponálására tették alkalmassá. Regényei igazolhatják leginkább, hogy a nagyepika világában kissé idegenül mozgott, s hogy még a legnagyobb 148
