Nagy Sándor: Gárdonyi közelében - Studia Agriensia 21. (Eger, 2000)
Az esztétika gyakorlata. Művek közelről - A vég-ellentézis nagysága. A bor
gerjesztő két kihegyezett szituáció a fontos (Juli és Eszter találkozása és a vég-ellentézis). A paralel vonulatok itt is novellisztikus benyomásokat keltenek, ugyanakkor szolgálják az írói szándékot, a miliő- és lélek- rajz analízisét. Itt említjük meg, hogy a szereplők ő-ző nyelvhasználatának is sokkal inkább atmoszféra-teremtő szerepe van, mintsem valamilyen nyelvjárás alkalmazása lenne. Mélyíti az egész szinmü „melegségét”, egyéni ízeivel az otthonosság bensőségét sugározza. A harmadik felvonásban az előző felvonásra visszamutató legfontosabb párhuzam Juli lélek-vergődése. Imre fojtott, majd kitörő indulatai mellé állítható, a mindvégig élő szeretetet, szerelmet, vágyakat és vonzódásokat hitelesíti. Juli sértett lélek, fogadkozik, hogy nem megy visz- sza Baracshoz, s hogy férfi őt már többé nem érdekli. Nagybátyja és anyja szelíd figyelmeztetései - ismét megjelenítve azokat az emberi értékeket, amelyekre Mihály hivatkozott Baracshoz beszélve a második felvonás kibékítési kísérlete során - megingatják már Juli dacos határozottságát. Ebben a lelkiállapotban érkezik hozzá Eszter, immáron Ceglédi gőgös menyasszonyaként. Intrikus bosszúját most a Baracstól elszenvedett visszautasítás gerjeszti, hazugságaival Julit kínozza. Hogy Imre már elfelejtette őt, vidáman él, új házasságra készül, nem is gondol volt feleségére. Juli szenved: „ (Visszafojtott sírással.) Mért jöttél ide? (Maga elé nézve s öklét a mellére szorítva.) Téped a szívemet... mint a vércse... a pacsirtát... Nem elég néköm a magam bánata! ... A szavad éle bántott engöm egy pillanatra... (Elakad. Szünet. Aztán hirtelen föllobbanással s fokozódó erővel.) Te adtad a pecsönyét az uramnak! Mondd meg, hogy te adtad! Mondd igaz leiködre? ... Magadhoz akarod keríteni! Kivájom a szömödet te gonosz... holló! (Megrohanja.) ” A szituáció az előző felvonásvég paralel érzéshulláma, s miként az Baracs vágyait palástolta, ez Juli töretlen szeretetét fejezi ki. A féltékenység, a női hiúság még kimondatja vele, hogy „Most hát már végeztem Baraccsal”, de amikor anyja lekicsinylőén beszél Imréről, már védelmébe veszi: „... egy vót a nótánk, egy vót az imádságunk... ” Juli lélekben már megbocsátott, elő van készítve Baracs megjelenése. A bor zárószituációját különös gondossággal építette fel Gárdonyi. Baracs megjelenésével kezdetét veszi egy olyan „paralel történés”, amelynek kettős szintje a Mesterkönyvbői ismert „Üvegfal” metaforával 138
