Nagy Sándor: Gárdonyi közelében - Studia Agriensia 21. (Eger, 2000)

Világkép és stílus. Gárdonyi gyakorlati esztétikája

Kiindulásunk egy merőben negatív Gárdonyi-kép: az író halálának huszonötödik évfordulóján, 1947-ben a Vigilia című folyóiratban Thurzó Gábor és Rónay György fejtették ki nézeteiket a részigazságokat az egész életműre kiterjesztve, az eszme- és irodalomtörténeti szempontok mellőzésével. Mindketten a Gárdonyi-életmű esztétikai értékét vonták kétségbe, ezért szándékunk és célunk szempontjából tanulságos lehet megállapításaik áttekintése.

A Vigilia 1947. novemberi számában Thurzó Gábor idézte fel Gárdonyi egri házának „gyári biedermeyer” hangulatát, a „dohos magány” emlékét.139 Ezek szerint Gárdonyi ebben az egri magányban egy nagy téveszme rabja volt: idillt írt, s közben azt hitte, hogy a valóságot mutatja be; minden története - közöttük Az öreg tekintetes című regény története - „édes-bús idill”, pótlék, amelynek mélyén „személyes sértettség, kiábrándulás” található. Mikszáthtól átvette az „anekdotikus építkezést”, de még a Jókai-Mikszáth-epigonok élén is magános, legfeljebb Herczeg Ferenc és Beniczkyné Bajza Lenke színvonalán, akiktől „szemérme” különbözteti meg.

Thurzó Gábor foglalkozott Gárdonyi nyelvezetével, stílusával is. Véleménye szerint „egyhangú, kopogó stílusa elf áraszt, hamis”, különösen Márai Sándor (?) „élőbeszéde” mellett. Ez a stílus kezdetben, a korai elbeszélésekben és az Isten rabjaiban eleven, színes, másutt azonban „megmerevíti a kifejezést”, éppen ott, a figurák lélektani alakításában és a helyzetek lélektani felépítésében, ahol a legnagyobb szükség lenne rá. Regényei az „erős és tiszta indító helyzetekből” kinövő vázlatok, kis arányú képződmények.

Gárdonyi autodidakta volt, „ de nem az önképzéssel elsajátított ismeretanyag a veszélyes, hanem az alkalmazási mód”. Thurzó Gábor szerint ez igen bántó például az Ida regénye és a Láthatatlan ember romantikus okoskodásaiban, amitől viszont az Isten rabjai teljesen mentes. (?) Izléshiány és ízlésfogyatékosság jellemzi az egész életművet, amit népiessége is bizonyít. Ez nem egyéb, mint „népszínmüves szoba-plein- air”, amit nem ellensúlyoz a szép tételeket igazoló „nagyotmondó lélek- taniság”. Gárdonyi elmaradt, kiesett korából, egy túlhaladott „leány139 Thurzó Gábor: A menekülő Gárdonyi. Vigilia 1946-1947. II. kötet, 583-590.

109