Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben - Studia Agriensia 20. (Eger, 1999)
ÁGOSTON GÁBOR: Információszerzés és kémkedés az Oszmán Birodalomban a 15-17. században
egy-egy fontosabb európai kereskedővárosban. 1582-ben Anjou hercege kereskedelmi egyezményt kötött négy galatai kereskedővel, aminek értelmében Antwerpenben egy házat bocsátottak a „török” kereskedők rendelkezésére, az antwerpeni kereskedők pedig a birodalomban ugyanolyan kondíciókkal kereskedhettek mint a franciák. A nevekből láthatóan az említett „törökök” valójában nem muszlimok és nem törökök voltak: Emanuel Samadere, Joannes Andree, a velencei Nicolas de Zuavi és Georgius Legico. A „kereskedőház” nem volt hosszú életű, hisz a város 1585-ben spanyol kézre került.90 A huzamosabb ideig Európában tartózkodó török alattvalók közül kiemelendők még a már említett phanarióták, akik hosszabb itáliai egyetemi tanulmányok után tértek vissza Konstantinápolyba, s láttuk, a 17. század második felében a török hírszerzésben és diplomáciában meghatározó szerephez jutottak. Megemlítendő, hogy a peregrinus diákok közül többen Padovában folytattak hosszabb-rövidebb egyetemi tanulmányokat, azaz épp ott, ahol a Habsburgok „török szakértői” és diplomatái közül is többen megfordultak. A későbbi kutatás egyik lehetséges iránya lehetne az esetleges kapcsolódásai pontok, ismeretségek feltérképezése. Nem lennénk meglepve, ha a későbbiekben kirajzolódnának egy-egy „padovai kör” vagy csoport kontúrjai. Összegzés helyett Ismerve a velencei, a spanyol és az osztrák Habsburgok információszerző és kémhálózatát, hangot kell adnunk annak a benyomásunknak, hogy a sokak által oly nagyra becsült oszmán információszerző hálózat jóval esetlegesebbnek és szervezetlenebbnek tűnik, s vélhetőleg eredményességében is elmaradt az európai ellenfelek sokkalta rendszeresebb szervezetei mögött. Az egyes szintek feltérképezése után úgy látszik, hogy az oszmán expanzió időszakában az európai ellenfelek sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek az oszmánellenes hírszerző- és kémhálózat kiépítésére, mint az oszmánok a saját keresztény- és Európa-ellenes információszerző hálózatuk kialakítására. Ennek ellenére a 15-16. században a nagy számú renegát, a 16. században az Európából elűzött szefárd zsidó orvosok, politikai bizalmasok és kereskedők, a 17. század második felétől kezdve pedig a phanarióta tolmácsok, illetve a konstantinápolyi európai diplomácia, valamint a vazallus államok segítségével a Porta döntéshozói viszonylag jól tájékozódtak az őket érdeklő főbb kérdésekben. A jól ismert (és a szakirodalomban néha talán a kelleténél is nagyobb hangsúlyt kapott) néhány kirívó példa ellenére úgy látszik, hogy a szultáni vezetés 90 A. H. de Grool: The Ottoman Empire and the Dutch Republic. A History of the Earliest Diplomatic Relations, 1610-1630. Leiden-Istanbul, 1978. 86. és 290. 21. jegyzet 153
