Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben - Studia Agriensia 20. (Eger, 1999)

KENYERES ISTVÁN: A királyi posta a 16. században. Paar Péter pozsonyi postamester számadásai alapján

an olyan források, amelyek tulajdonképpen a vakvéletlennek köszönhetik fennmaradásukat, hiszen megőrzésükhöz semmilyen hosszabb távú érdek vagy jog nem fűződött (és tulajdonképpen ezek mai „leszármazottai” a mo­dem levéltári gyakorlat szerint sem képviselnek maradandó értéket): ezek a postacédulák (Postzettel, Postzedel).25 Az 1535. évi osztrák postarendtartás szerint ismert,26 hogy hogyan kellett ezeket vezetni: az induláskor fel kellett tüntetni a pontos időt, a célállomást és a küldemények számát. Ezt a cédulát a következő állomáson szintén kitöltötték és a küldeményeket ezzel együtt ad­ták tovább, egészen a célállomásig. Ezek segítségével tehát pontosan rekonst­ruálható, hogy egy küldemény mennyi idő alatt érkezett el címzettjéhez. Ab­ban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mind a Kassa-Bécs, mind a Ko- márom-Bécs útvonalról maradt fenn postacédula. 1576. július 16-án délben Komáromból indítottak útjára egy gyorspostát Bécsbe.27 A küldemény egy papírba csomagolt csomag („Ain Paggethl In Papier”) volt, amely még aznap Győrbe érkezett, majd másnap, 17-én hajnali 1 órakor már Mosonban, majd délután a határon túl, Petronellben volt, Bécsbe pedig 17-én délután egy óra­kor érkezett meg. A küldemény tehát a kb. 150 km-es távot 25 óra alatt tette meg (6 km/h átlagsebességgel) és ért Komáromból Bécsbe. A postacédulán minden esetben - Győr kivételével - feltüntették a megérkezés időpontját, a beérkezett küldemények számát, valamint az esetleges újabb küldeményeket. Jelen esetben a postajárat Győrben felvett még egy Bécsbe és egy Pozsonyba menő csomagot, Petronellben pedig két darab Bécsbe címzett levelet. A má­sik gyorsposta két nappal korábban indult a komáromihoz képest Kassából, 1576. július 14-én délelőtt nyolc órakor.28 Több csomagot is vitt: egy papír­csomagot Bécsbe, egy kisebbet Pozsonyba, két másikat Privigyébe és Galgóc- ra míg egy nehéz csomagot Lőcsére. Összesen 10 állomáson vezették rá a pos­tacédulára a beérkezés idejét: a küldemény az Epeijes-Lőcse-Lucsivna-Lip- tószentmiklós-Privigye-Galgóc-Vágújhely-Szempc vonalon július 17-én délután 6 órakor érkezett meg Pozsonyba. Ez azt jelenti, hogy a küldemény a több mint 400 km-es utat (kb. 405 km) kevesebb, mint 3 nap alatt, közel 70 óra alatt tette meg (ez 5, 6 km/h átlag). Pozsonyból Bécsbe pedig július 18-án kora reggel érkezett meg (az órát nem tudjuk pontosan), ami azt jelenteti, 25 A hazai forrásokban: ‘Postzedl’. A birodalom területein ‘Poststundenpass’, olaszul ‘Lista’. A postacédulák forrásértékére 1. Ohmann, Fritz'. Die Anfänge des Postwesens und die Taxis. Leipzig, 1909.130-147. Uo. néhány postacédula közlése 1495-től: Nr. 5. 319-321., Nr. 6. 321-322.; Nr. 7. 322-324.;Nr. 8. 324-325.; Nr. 9. 325-326.; Nr. 10. 326-329. Formára és tar­talmilag megegyeznek a háziakkal, azonban ezeken a postacédulákon feltüntetik a postale­gény és a postamester nevét is. 26 Közli Oberleitner. i.m. 148-149. 27 MOL E 210 Postalia föl. 50. 28 Uo. föl. 48^19. 113

Next

/
Thumbnails
Contents