Bodó László: Knezić Károly honvéd tábornok - Studia Agriensia 19. (Eger, 1998)
Egri illetősége - Eger hatása
Bóbik Gusztáv visszaemlékezései arra is utalnak, hogy a lelkészhadsegéd és a parancsnok (Knezic Károly százados) között az őt ért egri hatásokról is gyakorta esett szó. „Fennkölt szelleménél, lángoló humánus érzeténél s a magyar nemzet iránti rokonszenvénél fogva tehát, melyet talán rokonságának s a hazafias egri köröknek buzdító befolyása még inkább növesztett: Knezic is lelkesedéssel indult el június második felében zászlóalja élén a fellázadt szerbek ellen összevonuló bácskai táborba, hova őt törvényes magyar hadügyminiszer útján maga a császár és apostoli király rendelte.”37 Eger tehát kétségtelen hatással volt Knezic Károly későbbi, sorsdöntő elhatározásaira. Mindenekelőtt arra, hogy a szabadságharc fegyveres szolgálata mellett döntött, önérzetére hallgatva, tudatosan, meggyőződésének megfelelően. „...A nemzet ügyeiért lelkesülő és mindenre elszánt neje két kis leánykával Egerben maradt...”38 A Mecset utca 12-be beköltözött az aggódó-szorongó, szerelemtől, szeretettől átitatott vágyakozó várakozás ! 37 VARGA Ottó 1893. 59. 38 VARGA Ottó 1893. 59. 52