Petercsák Tivadar (szerk.): Hagyomány és korszerűség a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 17. (Eger, 1997)

Csorba Csaba: Vár és város megváltozott kapcsolata a XVI-XVII. században (vázlatos áttekintés)

Amikor a törökök megjelentek Magyarország belsejében, a XVI. század közepén, nagyon gyorsan kiderült, hogy sem váraink, sem városaink erődítései nincsenek egy súlycsoportban a török támadó erők nagyságával és minőségi szintjével. Néhány kivételtől eltekintve teljesen új (és korszerű) erődítmények építésére — idő és pénzhiány miatt — nem kerülhetett sor sem ekkor, sem a korszak második felében. Két dolgot lehetett tenni a gyakorlatban: lerombolni, az ellenség számára hasznavehetetlenné tenni néhány kisebb erősséget ill. erődítésre alkalmas építményt (templomot, kolostort), a többit pedig védhető állapotba hozni, néhány korszerű formájú toldalék hozzáépítésével (olykor teljes átépítéssel, új falöwel, mint Sopron, Pozsony, Kassa esetében). Szokás két típust megkülönböztetni: az új-olasz és az ó-olasz típust is. Az erődítmények elkülönítése tekintetében meglehetősen nagy a pontatlanság, az önkényesség a szakirodalomban, s vannak olyan ellentmondások, amelyek válaszra várnak.

A rondellák, barbakánok, ágyútomyok helyébe lépő négyszögű bástyák megjelenése önmagában még nem jelenti a védelem erejének ugrásszerű emelkedését (függetlenül attól, hogy füles, vagy fül nélküli bástyáról van szó). Az egyes bástyatípusok megjelenése, sőt a kazamata-rendszer megjelenése sem bizonyult a gyakorlatban csodaszernek. Sőt az figyelhető meg, hogy a korszerűtlen várak sokkal tovább és eredményesebben védekeztek (1552: Eger, 1566: Szigetvár, Gyula), mint a korszerűsített erődítmények (Győr, 1596: Eger, Érsekújvár, Kanizsa stb). Az első pillantásra megdöbbentő ellentmondás azonban könnyűszerrel feloldható: a mélységében jól tagolt védelem, még ha korszerűtlen bástyarendszerre épül, eredményesebb mint az újabb bástyaformákat alkalmazó mélységében tagolatlan, s nem az új rendszert, hanem csak a rendszer egyes elemeit alkalmazó védelem.

Az alapvető az alaprajzi formáció, amely lehetőleg közelítsen a körhöz (öt-nyolcszög). A legtöbb esetben már ez az alapséma sem teljesült, — különféle okok miatt. Győr négyszögű, Komárom háromszögű, más várak szabálytalan alakúak (Munkács, Huszt, stb). Mivel nem az olasz rendszer szerint alakították ki a bástyák és a kötőgátak hosszát, a bástyák nagyságát, a falak szögét, az esetek jelentős részében nem alakult ki a bástyás rendszer, amelyben a bástyák képesek hatásosan oltalmazni egymást ill. az összekötő falszakaszokat. Mindehhez járulna még az előművek rendszere. Ez egyetlen esetben sem épült ki. A vár (város) fala előtt az árok és a sánc egyszerű vonala az ostromlókat nem igazán hátráltatta, így néhány nap alatt képesek voltak úgy telepíteni az ágyúkat, hogy közvetlenül lőhessék a falakat és a falakon beüli építményeket. Bárhogyan is építették meg a bástyákat és falakat, kiszámítható volt, hogy kellő tűzerővel egy jól működő üteg hány nap alatt képes rést lőni, mennyi idő kell egy árokszakasz betöltéséhez, mikor lehet a rés rohamérett. Az előművek léte hetekkel késleltette volna a belső falöv lövetését, s az az időnye96