Petercsák Tivadar (szerk.): Hagyomány és korszerűség a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 17. (Eger, 1997)
Csorba Csaba: Vár és város megváltozott kapcsolata a XVI-XVII. században (vázlatos áttekintés)
ki, mikor, miért írta. Ez a szempont első látásra magától értetődőnek és természetesnek tűnik, valójában azonban mégis gyakran megfeledkeznek e rendkívül egyszerű kérdések megválaszolásáról. Ha az ostrom után (sikeres védelmet követően) vagy különösen fenyegetett helyzetben lévő vár kapitánya úgy panaszkodik levelében, hogy a falakon akkora rések vannak, hogy be lehet lovagolni, vagy szinte puszta kézzel is le lehet dönteni azokat, akkor nyilvánvaló, hogy rendkívül erőteljes túlzásokkal állunk szemben. A cél érdekében, hogy minél előbb biztosítsa a hadvezetés az építéshez szükséges eszközöket, fogalmaztak így. A korabeli katonai irányítás (természetesen) érzékelte a valóság és a túlzások közötti különbséget, s ennek megfelelően (is) cselekedett. A hadmérnöki, ellenőrző biztosi jelentések tényanyaga is erőteljes kritikára szóink Hiszen ha minden jelentést elhinnénk, akkor el kellene fogadnunk, hogy Magyarországon nem várak és erődítések, hanem csak szánalmas romok álltak, amelyek védhetetlenségét azonban valami megmagyarázhatatlan véletlen (csoda?) folytán csak mi érzékeltünk, a törökök nem... A magyarországi és a nyugat-európai erődítmények között nem csak a török korban, hanem a középkor folyamán is voltak nagyságrendi különbségek. Ez nem azt jelenti, hogy a magyarországi viszonylag kicsiny hegyi várakhoz hasonlók nem álltak volna Nyugaton, amelyeknek területe 0,1-0,5 ha közötti. Találunk ilyet jócskán akár Ausztriában, akár a Rajna mentén, francia és angol földön is. Arányaiban azonban jóval felülmúlja a magyarországit a nagyobb, 2-3 ha-os várak aránya. A védelmi rendszer, a falak vastagsága tekintetében még szembetűnőbbek a különbségek, főleg ha a szentföldi keresztesek várai- val-városaival hasonlítjuk össze a magyarországi várakat.10 Városaink egy része sokban hasonlít eges német, osztrák, olasz, francia városokhoz, mind nagyságban, mind védelmi rendszerében. Azokat a városokat, amelyeknek a XVI-XVII. század háborúiban nyugaton nem volt stratégiai fontossága, meghagyták középkori állapotukban, azaz nem épült ki az ágyúharc megkívánta új falöv, az előművek bonyolult rendszere. Nyugaton viszont a XV. század végétől egy új várostípus kezdett kialakulni, az erődváros, amely először mint „ideálváros” teória jelent meg, aztán az elméletet igyekeztek megvalósítani a gyakorlatban is. Az erődváros annyiban különbözött az erődtől, hogy míg az erőd tisztán katonai létesítmény, benne csak katonák voltak, kizárólagosan katonai célt szolgált, addig az erődvárosban a katonákon kívül viszonylag nagyszámú polgári lakosság is élt (mind békeidőben, mind háborúban). Tervezői-építői nem kis feladatot próbáltak megoldani, amikor igyekeztek összeegyeztetni a katonai és polgári szempontokat.11 A XV. század végének itáliai háborúi, majd a török veszély (Krétán) és az ágyúharc fejlődése késztették az olasz hadmérnököket arra, hogy újfajta védelmi rendszert dolgozzanak ki. Amikor 1534-ben a török flotta felhajózott a Tevere torkolatáig, rádöbbentek, hogy Róma erődítéseinek (az aurelianusi 94
