Petercsák Tivadar (szerk.): Hagyomány és korszerűség a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 17. (Eger, 1997)

Pálffy Géza: A török elleni védelmi rendszer néhány alapkérdése a XVI. század első felében

Maiestatis, tum verő iuxta constitucionem publicam proxime praeteriti con- ventus generális Thirnaviensis" kötött szerződést a „dunántúli” főkapitány tisztét elvállaló Nádasdy Tamással.22 A tisztséget ezúttal már másodízben betöltő Nádasdy azután újabb lemondását követően, 1552. december 31-éig látta el a „dunántúli” főkapitány feladatait.23 Tisztét utóbb, a 16—17. század folyamán olyan jelentős személyiségek töltötték be, mint a Szigetvárnál 1566- ban hősi halált halt Zrínyi Miklós (1563-1566),24 a Fekete Bégként emlegetett Nádasdy Ferenc (1598-1604)25 vagy a Kanizsával szembeni területek védelmében később jelentős létszámú magánfoldesúri hadseregükkel résztvevő és a tisztet gyakorlatilag öröklő Batthyány-családtagok: idősebb Adám ( 1633— 1659), Kristóf (1659-1685), majd ifjabb Ádám ( 1685-1703).26

*

Visszatérve Szekfií Gyula fent idézett megállapításainak problémáihoz, úgy vélem, Szekfií az általa ,,főparancsnoki”-nak titulált állások latin elnevezései (generalis illetve supremus capitaneus) kapcsán is elhamarkodott, pusztán az országgyűlési törvénycikkek szövegére építő következtetésre jutott. Az 1547. évi 20. törvénycikkben szereplő adatok alapján ugyanis megállapította, hogy generalis capitaneus-on az idegen csapatok vezérét, míg supremus capitaneus alatt az országos főkapitányt kell értenünk. A korabeli fonásokban alkalmazott terminológia azonban lényegesen bonyolultabb annál, hogy egyetlen forrástípus, az országgyűlési törvénycikkek alapján ilyen általános következtetést vonhatnánk le. Másként fogalmazva, a tisztség-elnevezéseknek a mindennapi forrásokban alkalmazott gyakorlata nem felel meg teljességgel a diétákon meghozott határozatokban hivatalosan előírt normáknak.

1485-ben az úgynevezett nádori cikkelyek 4. passzusa arról rendelkezett, hogy általános felkelés esetén az ország főkapitányának tisztét az uralkodó katonai helyettese, a nádor tölti be. A latin nyelvű dekrétum a legfőbb országos méltóságot ebben a vonatkozásban „generális et supremus capitaneus regni et regnicolarum ”-nak, azaz „az ország és az országlakosok általános és főka- pitányá ”-nak titulálta.27 A generalis és a supremus jelző jelentése ebben az esetben — a kor latin nyelvében oly gyakran alkalmazott jelzőhalmozásnak megfelelően - pusztán szinonima funkcióját töltötte be, és önálló jelentéstöbbletet alig hordozott. A két attribútum közel azonos jelentése később sem változott meg, így a mohácsi csatát követő évtizedekben a capitaneus szóval való összetételben azokat egyaránt használhatták mind a magyar hadszíntérre érkező idegen csapatok főparancsnokának, mind az országos főkapitányok tisztének jelölésére. Annál is inkább hiszen mindkét esetben azt kívánták jelölni, hogy az adott személy a parancsnoksága alatt álló csapatok főka63