Petercsák Tivadar (szerk.): Hagyomány és korszerűség a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 17. (Eger, 1997)

Kelenik József: A hadügyi forradalom és jelenségei Európában és a Magyar Királyságban a XVI. század második felében

vezésének, felállításának problémáit. Figyelme kiteljed az események alakítóira és szereplőire is. Igyekszik feltárni és megmagyarázni azokat az okokat, amelyek nemest és nincstelent egyaránt arra kényszerítettek, hogy tömegesen vállaljanak katonai szolgálatot. Képet kapunk a katonák életének mindennapjairól, a háborúnak a gazdaságra és a civil társadalomra gyakorolt hatásáról, valamint a háború és a hivatalszervezet egymásra hatásáról is.

Amint azt a fentebb említett néhány újabban megjelent munka remélhetőleg meggyőzően bizonyította, a hadügyi forradalom, pontosabban fogalmazva a háború és a társadalom kapcsolata, mind a mai napig mozgásban tartja a koraújkori Európával foglalkozó történetírást. Csakhogy — s ez különösen az angolszász történetírók esetében igaz — némi gond van a szakemberek Európa fogalmával. A szerzők többnyire a csupán Németalföld, Franciaország és Itália történetében megfigyelt gazdasági, társadalmi, politikai jelenségeket és jellegzetességeket tanulmányozzák. Ezeket általánosítják, majd a koraújkori Európa történetét meghatározó, alapvető trendként tárják az olvasók elé. Az így kialakított képben a perifériákat legfeljebb Anglia és Spanyolország, illetve ritkán a Német-Római Birodalom nyugati területei képviselik.

E jelenség oka véleményem szexint prózai egyszerűséggel az, hogy a neves angolszász szerzők többsége a nyelvi nehézségek miatt meglepően tájékozatlan Közép- illetve Közép-Kelet-Európa történeti folyamatait illetően.2

Ez a mi szempontunkból azért különösen sajnálatos, mert a XVI. század utolsó harmadában, illetve a 15 éves háború időszakában (1591-1606) azok a katonai, és az ezzel járó adminisztratív-államszervezeti, gazdasági, sőt társadalmi változások, amelyeknek az angolszász történetírók oly nagy jelentőséget tulajdonítnak, a kor Magyarországán éppúgy megfigyelhetőek, mint az európai fejlődés élenjáró területének kikiáltott Németalföldön.

A magyar történelem talán egyetlen korszakát sem hatotta át annyira a háború jelenléte, mint a 150 éves török hódoltság éveit. Ebből a hosszú, ismeretlen fordulatokban és folyamatokban bővelkedő periódusból fontosságukat, tudatosságukat és átgondoltságukat illetően is kiemelkednek a XVI. század utolsó harmadának évei. A török elleni védelem ekkor kidolgozott rendszere ugyanis több területen alapvető, ha úgy tetszik, forradalmi változásokat indított el.

A körülmények országunk számára ebben az időszakban xendkívül kedvezően alakultak. A Birodalom figyelme az európai nagy- és a német belpolitikában bekövetkezett változások miatt a keleti határterületek — azaz Magyar- ország és az osztrák hercegségek — problémái felé fordult. A Habsburgok nagy riválisát, a Francia Királyságot vallás -és polgárháború dúlta. Az 1576-ban trónralépett II. Rudolf nem tekintette életcéljának az uralkodást, így csaknem akadálytalamul érvényesülhetett nagybátyja (Stájer) Károly főherceg politikai befolyása, aki viszont nagyon is szívén viselte tartománya sorsát, védelmét.

29