Petercsák Tivadar (szerk.): Hagyomány és korszerűség a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 17. (Eger, 1997)
Imre Mihály: A kereszténység védőbástyája (Egy irodalmi toposz XVI. századi változatai)
Sajátos ellentmondás kialakulását tapasztaljuk a XVI. század irodalmában: a védőbástya-gondolat politikai hangoztatásának és latin nyelvű publicisztikai-irodalmi földolgozásainak csúcspontja ez az időszak, anyanyelvű irodalmunkban pedig ugyanakkor alig van jelen. Első pillantásra oka lehet e furcsa aszimmetriának, hogy a propugnaculum latin nyelvű műfaji hordozói (mind költői, mind retorikus prózai, publicisztikai) magyar nyelven ekkor még nem léteznek. Vajon milyen körülmények fékezhették a szóban forgó műfajok párhuzamos meghonosodását anyanyelvű irodalmunkban? Ennek pedig nem formatörténeti, hanem elsősorban eszmetörténeti okai vannak. Luther reformációs tanai nem kedveztek a védőbástya-gondolat reformációba történő beépülésének. 1524-ben írja a Zwei kaiserliche uneinige und widerwärtige Gebote den den Luther betreffend c. művét, amelynek egyik fontos gondolatmenete a keresztény hit emberi védelmezhetőségének lehetősége. Válasza ingerülten elutasító: „Mert íme látod, hogy a szegény halandó pondrózsák, a császár, aki élete felöl egy szempillantásig sem biztos, miként dicsekszik szemtelenül: ő a keresztény hit igaz, legfőbb védelmezője. Az írás azt mondja, hogy a keresztyén hit szikla, mely ördögnél, halálnál és minden hatalomnál erősebb (Máté 16) és isteni erő (Róm.l.). És ekkora erő védesse magát a halál gyermekeivel, akit egy ótvar, vagy himlő is ágyba fektethet?...Sőt a magyarok azzal dicsekednek, hogy Isten védői és azt éneklik a litániában: ut nos defensores tuos exaudire digneris...Isten az ilyesmit káromlásnak tartja.”28 Az idézet azt mutatja, hogy Luther ismerte a propugnaculum Magyarországra alkalmazását. Nyilván ennek a lutheri elutasításnak folytatása C.Cordatus 1529-es véleménye: „Das sie (u.i. a magyarok, I.M.) sich beschützer des Glaubens inn gépétén und gefangen unvorschampt genennet haben.”29 Ez is azt mutatja, hogy a reformáció első német nemzedéke hevesen elutasította a védőbástya gondolat humanista örökségét. Ez következett a lutheri reformátori rendszer több eleméből. A török kérdést egy apokaliptikus koncepció részévé tette a testi (a török császár) és lelki (a római pápa) antikrisztus megjelenésével és az egészen közeli utolsó ítélet váradalmával. Itt nem elsősorban a világi heroikus értékek garantálhattak eredményt, hanem a bűnbánatra-könyörgésre épülő spirituális készülés.30 A lutheri reformáció meghatározottságában szerveződő eszmei és formai paradigmarendszer leértékeli, részben érvényteleníti a propugnaculum Christianitatis fejlődéstörténetében kialakult értékeszményeket, műfaji hagyományokat; szinte kizárólagos értelmezési-kifejezési szerepet játszik a Szentírás. A wittenbergi - lutheri-melanchthoni — szemlélet mélységesen meghatározza protestantizmusunk történetfilozófiai látásmódját, de énekköltészetünket, prédikációinkat is; ez akkor is mértékadó marad, amikor a helvét irányzat(ok) egyre inkább érvényesülnek. Jól mutatja ezt Károlyi Gáspár 1563-ban megjelenő Két könyv... c. műve.31 Éppen néki egy mondata példázhatja rendkívül szemléletesen, mennyire nincs helye a koncepcióban — legalábbis egyelőre — 229
