Petercsák Tivadar (szerk.): Hagyomány és korszerűség a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 17. (Eger, 1997)

Bitskey István: A vitézség eszményének változatai a XVI-XVII. század fordulójának magyar irodalmában

1. ,, Vitézlő oskola"

Balassi búcsúverse (Valedicit patriae...) - miként a Végek dicsérete is - a vitézséget etikai kategóriának láttatja. Itt az egri „vitézlő oskola” a hajdani dicsőség felélesztője, újabb kori megtestesítője, Magyarország „propugnacu- lum Christianitatis,” a fegyvertár, a „katonatalálmányok” sora pedig „vitézlő nagy szépség”, ,,új fonna ékesség”, „fénlő frisesség”, a harc „vitéz próba”, azaz a legmagasztosabb emberi küzdelem, a helytállás alkalma, az erények érvényesülésének terepe.

Aligha vitatható, hogy a reneszánsz korszak magyarországi etikai értékrendje tükröződik ezekben a kifejezésekben, a végvári értékhierarchia moralitása fogalmazódott itt meg. Természetesen Tinódi Sebestyén egész költészete is ezt képviselte, csak szöveg-esztétikai szempontból jóval egyszerűbb módon, nélkülözve a lírai tömörítés képességét, epikus lassúsággal, szétterülő részletezéssel, ámde népszerű zenei kísérettel, a korízlést jól érzékelő empátiával.3 Értékekben gazdag, optimizmust, derűt és bizakodást sugárzó vitézeszmény ez, ami még fontosabb: hit társul hozzá. Hit abban, hogy a vitézi erényeknek van becsületük, hogy általuk megvédhető az ország és a kereszténység, hit abban, hogy az ellenség legyőzhető, a nélkülözések és sebesülések, a „csatán való éhség, szomjúság, nagy hévség” leküzdhető, a sebesülés, a homlokon lecsorduló vér dicsőséggé magasztosul s a halál is heroikus aktussá nemesül. Ez a hittől vezérelt öntudat, optimizmustól duzzadó magatartás jelenti az egyik változatát annak a vitézi mentalitásnak, végvári morálnak, amelyről a kor históriás énekei szólnak, ennek a vitézeszménynek a megtestesítőjét látták az énekszerzők Hunyadi János alakjában, akiről Nagybáncsai Mátyás írt éneket, s azt „az vitézlő népnek ajánlá, kik vadnak kömyül az végházakban” (História az vitéz Hunyadi János vajdáról, 1560, megjel. 1574).

2."Virtus, lelki jóság. ..”

A virtus másfajta értelmezését Balassi tanítványának, Rimay Jánosnak a költészete példázza. A szakirodalomban ma már közhely, hogy a vitézi erények értékelésében döntő fordulat következett be a Balassi halála utáni években, s a XVII. század elején már a kiábrándultság hangjai dominálnak. Az ok nyilvánvaló: megváltozott a hadi helyzet. Mint Nagy László írja: „Vallásüldözés, létbizonytalanság, törökellenesség sziklái között hányódott a magyar hadinép a századforduló éveiben. Joggal úgy láthatta, önfeláldozása, vérveszteségei dacára is egyre kevesebb reményt fűzhet a Habsburg uralkodóhoz”.4 Valójában még a katonai helyzetnél is súlyosabb az etikai válság. Vége lett az individuális vitézségre épülő várvédelmeknek és portyázó sikereknek, most már a

204