Petercsák Tivadar (szerk.): Hagyomány és korszerűség a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 17. (Eger, 1997)

R. Várkonyi Agnes: Hagyomány és korszerűség

ciális, vallási, nyelvi, etnikai változatosság. Nemzetközi érdeklődésre tarthat számot az a vizsgálat, amely hosszútávon kimutatná ennek a változatos ösz- szetételű rétegnek intézménnyé szerveződését, belső rendjét, szociális gondoskodását sebesültjeiről, rokkantjairól és öregjeiről, s elesettjeiről, hozzátartozóiról. Ma is nyitott kérdés, hogyan és mennyiben alakult ki a súlyos belső válságok ellenére fegyelmezett, egységes, a tűzfegyverekkel bánni tudó katonaréteg.

Összefoglalás helyett, hagy idézzek Thury Györgynek 1559. április 22-én Ferdinándhoz intézett leveléből: katonafogadásra ötezer magyar forint kiutá- lást kéri Nyitra vármegye adójából „Bizony kegyelmes uram adódhat mód vagy alkalom, hogy egy nap vagy egy óra alatt ezer forintnál nagyobb nyereséget s hasznot szerezhetnék felségteknek s az országnak.”

Százötven év múlva a modell új változatai figyelhetők meg. Breuner gróf az Udvari Kamara elnöke a visszafoglalt Magyarország katonai berendezkedéséről folyó vitában, éppen a Birodalom érdekeit hangsúlyozva fejti ki, hogy a Királyság törvényei és az intézményes keretei között szervezzenek nagyrészt magyarokból „national militia”-t. Majd a végvárakban felnőtt Bottyán János a császári hadsereg generálisa a katonaság fizetésére két vármegyére kirótt összeget, a nádor megbízásából „győri kereskedő Gindl úrnál” vette fel.

A XVII-XVIII. század fordulójára bekövetkezett változás Mohács évszázadához képest témánk összefüggésében alig felmérhető: állandó birodalmi hadsereg és a kereskedő tőke közbeiktatása még vármegyei szinten is. Mi történt közben? Több generáció, régiek és mai kutatók keresik a választ. Nyilvánvaló, hogy a magyar végvári rendszer történetét csakis nemzetközi fogalomrendszerben, az ipari forradalom folyamatában élő európai világ nyelvezetén lehet korszerűen megírni. Szekfű szavai talán időszerűbbek mint valaha:

„A magyar védelmi vonalnak szervezete és jelentősége, úgy az európai keresztény szolidaritás történetében, mint a magyarság szempontjából, ma is teljesen ismeretlen a külföldön, holott e védelmi vonalak századokon át fenn- nartása egyik legnagyobb aktívumunk lehetne, melyről mai viszonyaink között lehetetlenség lemondanunk.”

19