Petercsák Tivadar (szerk.): Hagyomány és korszerűség a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 17. (Eger, 1997)
R. Várkonyi Agnes: Hagyomány és korszerűség
korántsem volt végig ráfizetéses, már a XVI. század utolsó harmadában részben helyi erőforrásokból történt. Az újabb kutatások szerint ismeretes, hogy a XVI. században a törökök ellenfeleiktől mindent képesek voltak átvenni. Haditechnikájuk - ha jól értelmezem -, nem maradt el a nyugatitól. Az olasz- bástyás erődépítkezés is erre vall. A magyarországi probléma abból adódik, hogy a török birodalom magyarországi uralmának hosszabbik ideje alatt már a stagnálás korát élte, s bár voltak időszakos reformpróbálkozások, elvesztette megújulási képességét. A hadügyi forradalom szempontjából sajátosnak mondható körülmény, hogy a magyar végvári rendszerre különösen nagy erő nehezedett, ugyanakkor a török hódoltság 150 évének mintegy kétharmada úgynevezett béke időszak, vagyis a portyázó hadviselés ideje. Ennek súlyos következményeire a kortársak közül többen felhívták a figyelmet, Schwendi Lázár, Esterházy Miklós és Zrínyi Miklós. Azt is tudjuk, hogy a haditechnika elterjedésének a határok nem szabtak gátakat. Szórvány adatok szerint, virágzott az ellenfél technikáját felderítő kémkedés. A Kandiát védő velenceiek és a Kandiát ostromló törökök között egyaránt voltak francia hadmérnökök. Vajon a nyugati — főleg hollandiai és svédországi - viszonyokon kibontakozó hadügyi forradalom mennyiben volt, milyen mértékben volt adaptálható más civilizációs hadikörülmények viszonyai között? 2. A gazdaság és irányítás tárgykörében az igazi nagy problémát Szekfű a várak fenntartásában látta. Kik finanszírozták a végvárrendszert? Honnan volt az anyagi erő? Erről a kérdésről Takáts Sándorral is éles vitába szállt. Takáts ugyanis idézte a Staatsarchívban lévő keltezetlen, 1580 körűire datálható magyar országgyűlési beadványt, amely szerint lehetségesnek tartották volna a várfenntartás költségeit magyarországi forrásokból fedezni. Károlyi Árpád pedig úgy magyarázta ezt a beadványt, hogy a magyar országgyűlés a marhakivitel vámjára gondolt. Az aktát Szekfű nem találta meg,de a véleményt az illúziók világába utalta, mert számbavéve Takáts adatait a marhakivitelről is, úgy vélte, hogy a Habsburg udvar akkori bonyolult államháztatása, pénzkezelése, pénzügyigazgatása mellett sem az udvari kamarának, sem a magyar nádoroknak nem lehetett pontos áttekintése a kiadásokról és a bevételekről. Közismert, hogy Szekfű lelkiismeretesen számbavéve az elérhető adatokat az örökös tartományok, Csehország, Stajeroszág a német fejedelemségek nyújtotta és a pápai segélyek össszegeiről. Ugyanakkor úgy látta, hogy a várak ellátásában magyar nagybirtoknak jelentős része volt. Több vonakozásban is fontos programot adott a jövő kutatóinak. „A nagybirtokos hadseregszállításai szintén nincsenek még feldolgozva és beállítva a gazdasági fejlődésbe, holott Som- bartnak a modem kapitalizmussal kapcsolatban a nyugati államok hadseregeinek tőkeképző hatásáról készült tanulmányai gondolkodásra és a hazai viszonyoknak e szempontból tanulmányozására elég impulzust adhatnának.” Gondolom, ebben a körben nem kell különösebben részleteznem, hogy a 15
