Petercsák Tivadar (szerk.): Hagyomány és korszerűség a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 17. (Eger, 1997)
Hegyi Klára: Számítások a hódoltsági török várak haderejéről
a szakirodalomban eléggé általános, mechanikus számítással kell beérnünk, amely a tímár-birtokok minden 3000, a ziámet-birtokok minden 4000 és a szolgálati hász-birtokok minden 5000 akcse jövedelmére kalkulál egy kísérőt, dzsebelüt,8 és ezekkel egészíti ki a szpáhik pontosan meghatározható számát. A végeredmény legfeljebb véletlenül lehet azonos a valóságos helyzettel, arra azonban jó, hogy érzékeltesse: a hódoltságban nem állomásozott soktízezres szpáhi-katonaság. 1570 körül a budai vilájet tizenöt szandzsákjában kereken 1100 szpáhinak volt birtoka, s ők a mechanikus számítás szerint 4000 körüli kísérőt vittek magukkal a háborúba. Ez idő tájt a sokkal rosszabb forrásadottságokkal rendelkező temesvári vilájetben erősen önkényes becsléssel az össz- létszámot valamivel 2000 fölé tehetjük, így az egész hódoltságban minimum 7000 főre becsülhetjük a szpáhik és a dzsebelők együttes haderejét.9 A magyar tartomány regisztrált török katonaságának túlnyomó többségét a várak legénysége tette ki. A megszálló haderőnek erről az eleméről maradt a legtöbb forrás, száma, megoszlása a várakban, belső mozgása, összetétele és utánpótlása a többi csoporténál pontosabban mérhető fel. A várkatonaságot különféle forrásokban lelhetjük fel aszerint, hogy honnan kapta fizetését. A többséget kitevő zsoldos állományról többféle kimutatás készült. Ezek legértékesebb fajtája a részletes zsoldlista, amely szandzsákonként, váranként, ezeken belül fegyvernemenként és alakulatonként név szerint feljegyezte az összes katonát, rögzítette napi illetményüket, és feljegyezte az állományban beállt személycseréket. A részletes listák éppen a zsoldfízetés és a változások nyilvántartására készültek: a háromhavi zsoldosztás előtt mustrát tartottak, s a nevek fölé odaírták a jelenlét, a távoliét és az engedélyezett szabadság betűjeleit, a név alatt kettős vonallal a zsold kifizetését rögzítették; ritkábban az egyes emberekhez és összesítve a tizedhez a zsold kiszámítását is a listára vezették; a kilépők és az áthelyezettek neve fölé írták a kiválás okát, a belépő csereember nevét és belépésének dátumát. Néhány kivételesen értékes lajstromra az új emberek származási helyét, családi körülményeit és párszavas személyleírását is feljegyezték. A zsoldos várvédők második típusú listája már szűkszavúbb. A legénységet az is szandzsákonként, váranként és fegyvernemenként csoportosítja, ám névsorok nélkül csak a számukat és zsoldjuk összegét adja meg. Ezek a felsorolások, amelyek még így is több oldal hosszúságúak, a zsoldfizetések alapjául készített összesítések, gyakran pénzügyi elszámolások betétei. Végül - az egyre kevesebb információt tartalmazó forrástípusok utolsó tagjaként - a helyi kincstárak pénztári naplói magának a zsoldkiutalásnak a kiadási tételénél feljegyezték, hogy az összegből hány katonát fizettek ki. A török uralom első évtizedében a várkatonaság készpénzben kapta fizetését. Ahogy azonban nőtt a várak száma és súlyosbodtak a budai kincstár gondjai, a katonák egy részét — az összbirodalmi gyakorlathoz hasonlóan — Magyarországon 110
