Petercsák Tivadar (szerk.): Hagyomány és korszerűség a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 17. (Eger, 1997)
Csorba Csaba: Vár és város megváltozott kapcsolata a XVI-XVII. században (vázlatos áttekintés)
lakosságot, főleg akkor, ha a férfiak többsége nagyobb hadivállalkozásban vett részt, s a hajdútelepülésen csak kevesen maradtak.22 Voltak olyan települések is, amelyek nem vették körül területüket fallal (palánkkal), hanem csak a templomot erődítették meg, vagy menedékvárat építettek (Kelnek, Szászorbó, Barcarozsnyó). Egyes esetekben a településen erődített templom állt (Szászkézd, Földvár, Kőhalom), s ezen kívül az említett helyeken menedékvárat is találunk, tehát kétszeresen is biztosították magukat a lakosok. Jelentősebb támadó had esetén a polgárok többsége bizonyára a menekülést választotta az ellenállás helyett, főleg azok, akik nem fértek be a viszonylag szűkös erődítményekbe. 1602-ben a marosvásárhelyiek például úgy érveltek, hogy felesleges nagy költséggel falat építeni városuk köré, elég az erődített templom, s aki oda nem fér be, annak ott az erdő, a havas, ott elrejtőzhet veszedelem idején. A hadjáratok alkalmával igen gyakran előfordult, hogy a támadó csapatok csak a várost foglalták el ( hirtelen megrohanásoknál különösen gyakori ez az eset, pl. Szeged esetében 1551-ben), azt kirabolták, felégették, s a várral nem boldogultak (pl. Pécs 1663-ban). Más esetekben a városok sarcot fizettek, hogy megmeneküljenek a pusztítástól. Mind magyar, mind török példa van arra, hogy a vár nem tudta megmenteni a hozzá tartozó várost az ellenség részére adózástól, hódolástól. Mohács és Szekszárd török kézen lévő városa a XVI. század közepén a szigetváriaknak, Szeged, Hatvan, Szolnok pedig az egrieknek ill. gyulaiaknak adózott.23 Azok az erődített városok, amelyek a törökök fő támadási irányában feküdtek, polgári fejlődésükben sok tekintetben megrekedtek. Eleve korlátozott volt a városok területi terjeszkedése, hiszen a védőfalakhoz közel nem épülhettek házak, terjedelmesebb külvárosok sem létesülhettek, hiszen azokat újabb falöwel a korábbi városhoz kellett volna kapcsolni, s erre többnyire nem volt pénz, ezért inkább az volt jellemző, hogy a békés időszakokban legfeljebb valamiféle árokkal és sánccal, hevenyészett palánkkal megerősített (’’védett”) külvárosokat komolyabb fenyegető ostrom esetén lerombolták, nehogy az ellenségnek fedezéket, menedéket nyújtsanak házai. Az erődített városokba a XVI. században eleinte kisebb ütemben, majd a XVII. században egyre tömegesebben költözött be a nemesség, s a polgárházaknak is mind nagyobb hányadát foglalta le a katonaság (katonacsaládok). Az erődvárosok közül Kassának a XVI. század közepén mintegy 2,5 ezer, 1686-ban 3 ezer lakosa lehetett.24 A korszak legnépesebb városának Debrecen számított, amelynek lakosságát egyes időszakokban 20-30 ezer közöttire becsülték, valójában azonban inkább a 12 ezer körüli lélekszám lehet reális. Debrecent palánk és árok övezte.25 A katonaság és a polgári lakosság viszonyának alakulása tekintetében különösen jól ismerjük Győr példáját, Gecsényi Lajos kutatásainak köszönhetően. Győrben 1542-től övezte sánc és palánk a várost. 1555-től az erődrendszer építé99
