Bitskey István: Püspökök, írók, könyvtárak - Egri főpapok irodalmi mecenatúrája a barokk korban - Studia Agriensia 16. (Eger, 1997)

III. Irodalom a barokk kori Egerben (1699-1799) - 2. Barkóczy Ferenc és írói köre (1745-1761) - 2.7. „Anyai nyelvünk dicsősége”

könyv a hitviták tompítását, a felekezeti békét és közeledést kívánta szolgálni, protestáns fordításai is készültek (Komáromi János, Újhelyi István), bár nem jelentek meg. Dévay előszava Barkóczynak szól, kiemeli irodalompártoló tevékenységét, amelynek nyomán „felhajnallott alkonyodni kezdő Anyai nyelvünk dicsősége”. A továbbiakban így érvel az anyanyelv használata mellett: „Az Isten osztotta a nyelveket Szent lelke által, tud és ért mindenféle nyelven, ne szégyenelljed azért, ha egyébbel nem, az Istennel magyarul szóllani”.

Ez a vallási indoklású anyanyelvpártolás szintén egy olyan erecske, amely végül a felvilágosodással párosuló nemzeti nyelvi program nagy folyamába ömlik, azt gyarapítva járul hozzá a magyar literatura gazdagodásához.

Barkóczy nyelvi programjának hatásosságát mutatja, hogy a Költeményes holmi bevezető versében - a prímás halála után 22 évvel - mily nagy elismeréssel szól róla Révai Miklós „Szalai Gróf Barkóczy Ferenc esztergomi érsek és Magyarország prímása hamvainak” címmel. Révai a főpap nyelvpártoló tevékenysége emlékének ajánlja saját munkásságát:

De Te, Boldog Lélek.

Engem is védelmezz, s valakik fáradunk,

És a Haza nyelvnek szebb fényt s jobb ízt adunk,

Mosolyogj kedvesen igyekezetemre,

Mosolyogj annak is, aki kérésemre Néked készült könyvét már színre adatja,

Hogy hamvaidbann is tisztel, itt mutatja.

Az Orczy műveit közrebocsátó Révai olyankor hivatkozik a püspökre, amikor már semmilyen közvetlen érdeke nem fűződhet nevének emlegetéséhez. O egyenesen a magyar nyelvű irodalom fejlődésének megtörését látja Barkóczy halálában:

Ah! volnál még, volnál! még is élesztgetnéd,

Többi közt az anyanyelvet nevelgetnéd.

Mennyire ment volna, ha miként kezdették,

S nyelveket alattad miként megszerették,

Több nagyságos elmék olly elevenséggel Tovább is futották volna serénységgel A ditső szép pályát, miként jeleskedni,

Tsak ez is szavadra kezdett emelkedni (ti. Orczy)

Kinek szép munkája, hogy fényt nem láthatott,

Véletlen gyászoddal akadályoztatott.

A már említett Iliéi János Boethius-könyvének előszavában ugyancsak a magyar nyelv helyzetével foglalkozik: „Majd hogy sírba nem szállott nyelvünk egynéhány esztendőktől fogva, de ugyan tsak mégsem temettetett el

79