Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): Végvár és környezet - Studia Agriensia 15. (Eger, 1995)

Czigány István: Várrendszer, haditeher és hadigazdálkodás a XVII. században

politikai válságnak Magyarországon, ami a rendiség és az abszolutizmus harcában jelentette, és 1670-1711 között a kuniénak nevezett fegyveres küzdelemben öltött testet. Véleményünk szerint, csak ebben a konstellációban értékelhető a Habsburg államhatalomnak azon törekvése, mely a karlócai béke után egy új határvédelmi rendszert hozott létre. Ekkor azonban már nem kívántak támaszkodni a korszerűtlen rendi-nemesi struktúrára, annál is inkább, mivel annak fegyveres ereje közel egy évszázadon keresztül a magyarországi rendi ellenállás fő eszköze és támasza volt.

A törökellenes felszabadító háború eredményeként az új végvárvonalat a Dráva Száva-Duna—Maros mentén építették ki. Az ország közepén húzódó várak legnagyobb része katonai szempontból feleslegessé vált. Már a háború idején sem védelmi, hanem raktározási funkciókat töltöttek be. Általában a nagyobb folyók mentén fekvő várakra tartott igényt a hadvezetőség, ahonnan a csapatok ellátátás biztosították. A háború idején, még kisebb várakat raktározásra, elszállásolásra használták. A 1689-es hadjárathoz Patak, Eperjes, Szatmár, Murány, Tokaj, Ecsed, Szendrő, Kálló, Eger és Munkács váraiból vonták össze a tüzérségi lövegeket. A hozzájuk tartozó muníciót pedig Győrből és Komáromból szállították vízi úton a Belgrádnál lévő táborba.

Ám később a harcok során megrongálódott, elavult végvárak elbontását megkezdte a császári hadvezetés, de anyagi eszközök hiányában, majd a Rákóczi szabadságharc kitörésének következtében e folyamat abbanmaradt. Szembetűnő viszont, hogy a Rákóczi szabadságharc alatt tovább folytatódott ez a folyamat, hiszen Tokaj és Szatmár várát ekkor rombolták le.

Befejezésül elmondható, hogy az új védelmi vonalat, a katonai határőr- vidéket, zömében délszláv nemzetiségű katonaparasztság letelepítésével alakították ki, hiszen ennek már bevett hagyományai voltak a horvát és szlavón végeken. Viszont a magyarországi gyakorlattal ellentétben privilégiumaikat nem a területek íoldesuraitól kapták, hanem az uralkodótól. Központosított katonai igazgatás alatt álló határvédelmi rendszer jött létre. E határőrvidék csupán egyik részét alkották a privilegizált délszláv határőr-katonaparasztok. A déli végek fontos stratégiai pontjain korszerű erődöket építettek ki, ahol a reguláris haderő egységei állomásoztak. Ide nemcsak élő erőt, hanem jelentős tüzérséget telepítettek. Temesvár és Pétervárad helyőrségének 338, illetve 237 ágyújával hat, míg Eszék 249 és Brood 188 ágyújával három hónapos ostromot kellett elviselnie a XVIII. század ötvenes éveiben.36

65