Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): Végvár és környezet - Studia Agriensia 15. (Eger, 1995)
Czigány István: Várrendszer, haditeher és hadigazdálkodás a XVII. században
STUDIA AGRIENSIA 15, 1995 Czigány István VÁRRENDSZER, HADITEHER ÉS HADIGAZDÁLKODÁS A XVII. SZÁZADBAN „Pecunia nervus belli“, vagyis a pénz a háború ereje lelke. E mondás nem a már oly sokszor idézett Trivulzio codottieretől eredt, hanem majd két évszázaddal később Zrínyi Miklós vetette papírra a Tábori kis trakta című munkájában. Zrínyi tisztában volt a pénzügyi források meghatározó szerepével, hiszen művében részletes számvetést készített, melyben a 24 000 katona (18 000 lovas és 6000 gyalogos) éves fenntartási költségét négymillió forintban szabta meg.1 Zrínyi ebben a művében csak a törökkel szemben álló mozgó, korabeli szóhasználatban a „mezei“ sereg költségeit vette számba. Az állandó hadseregek finanszírozásának rohamosan emelkedő költségei a kor vezető politikusainak és katonáinak világszerte igen komoly gondokat okoztak. Mind hatványozottabban jelentkezett a Habsburg Birodalomban, s annak részét alkotó Magyar Királyságban. Az Oszmán Birodalommal folyó közel két évszázados küzdelem a magyar hadügyi, gazdasági és társadalmi fejlődésben egyaránt mélyreható változásokat okozott. Különösen felgyorsult ez a folyamat, amikor a mohácsi csatavesztés után alig három évtized alatt a törökelleni végvárvonal az ország belsejébe helyeződött át. A társadalom, a gazdaság, de még a településhálózat területén is fokozatosan a katonai szempontok váltak uralkodóvá. Egyre szélesedett azoknak a társadalmi csoportoknak a köre, melyek zsoldért, vagy különböző privilégiumokért valamilyen formában fegyveres szolgálatot láttak el. Jogállásuk, javadalmazásuk és katonai képzettségük igen széles skálán mozgott, a királyi, vagy fejedelmi zsoldostól, a katonaparasztig, s a parasztvármegyék közrendet biztosító fegyvereseiig terjedt.2 Településeink legnagyobb hányadánál a védelmi funkció lett a meghatározó. Egyes vélemények szerint a Kárpát-medencében a különböző erődített objektumok (várak, várkastélyok, erődített városok, templomok vagy városházák, palánkok és őrtornyok) száma meghaladta a kétezret.3 Bár ezen erődített helyek legnagyobb része nem rendelkezett komolyabb védművekkel, de kisebb könnyűfegyverzetű portyázó csapat támadásának elhárítására alkalmasak voltak. Ennek viszont óriási jelentősége volt, hiszen a nagy hadjáratok 55
