Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): Végvár és környezet - Studia Agriensia 15. (Eger, 1995)
Pálffy Géza: A főkapitányi hadiipari műhely kiépülése Kassán és nyersanyagellátó forrásai
STUDIA AGRIENSIA 15, 1995 Pálffy Géza A FŐKAPITÁNYI HADIIPARI MŰHELY KIÉPÜLÉSE KASSÁN ÉS NYERSANYAGELLÁTÓ FORRÁSAI A XVI. század második felére megszilárduló magyarországi végvárrendszer szervezetének alappilléreit az ország egyes területein létrejövő úgynevezett kerületi főkapitányságok alkották. Az új katonai közigazgatási szervezet kiépülése ugyan már a Buda elestét követő esztendőkben megkezdődött, tudatos és szisztematikus kialakítására azonban csak a bécsi Haditanács megalakulása után, s leginkább az 1560-as évek második felében került sor. Az egyre újabb és újabb részekre tagolódó főkapitányi rendszer az ország természetföldrajzi adottságaihoz szervesen igazodott. Mivel a korabeli Magyarország sík vidékein nagyobb erődök kialakítására a háborús állapotok és a bonyolult politikai viszonyok mellett - többek közt az építőanyagok beszerzésének nehézségei miatt - sem nyílt lehetőség, ezért a törökellenes végvárrendszer az ország természetes erődvonalát jelentő vízhálózathoz és terepviszonyokhoz igazodó félkörívet alkotott. Az 1540-es évek elején az ország főkapitányságát a védelmi rendszer ütőerét képező Duna mentén két részre osztották. A fejlődés szerves folytatását ezen két terület további tagolódása jelentette. Annak ellenére, hogy a szervezet kialakulását elsősorban politikai és stratégiai szempontok határozták meg, kiépítésénél a kedvező természeti viszonyokhoz messzemenően igazodtak. így került sor mind a Dunától délre lévő országrész, mind az attól északra, egészen Erdélyig kelet felé húzódó terület részekre bontására. A mai Dunántúlon ebben a Balaton, északon a jelentős hegyvidék, a keleti területen pedig a Tisza játszott meghatározó szerepet. A Balatontól északra ugyanis a császárváros védelmét biztosító győri, attól nyugatra és délre pedig a Dráváig és Muráig terjedő, változó székhelyű főkapitányságot, majd Kanizsa eleste után (1600) az azzal szembeni végek generálátusát alakították ki. A Dunától északra először a tiszáninneni és azon túli főkapitányságok határait húzták meg, majd a Tiszától nyugatra lévő területek kettéosztásával a bányavidéki (s nem a szakirodalomban oly gyakran előforduló bányavárosi), valamint a felső-magyarországi kerületeket hozták létre, mely utóbbinak később a Tiszától keletre lévő, Szat- már központtú végvidéket is alárendelték.2 183
