Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): Végvár és környezet - Studia Agriensia 15. (Eger, 1995)
Sugár István: Az egri vár építőanyagainak beszerzési helyei 1548-1564
A vár építkezéseinek legalapvetőbb követelménye volt megadott időben kellő mennyiségű és minőségű építőkő biztosítása a zömében olasz kőműves- mesterek számára. Ez a kulcsfontosságú feladat teljesítése szerencsére nem okozott gondot és nehézséget, mivel a közeli, általában 5-8 km-nyire használatban volt felnémeti, tihaméri és a nagytályai püspöki földesúri kőbányákban ingyen rendelkezésre állt a riolittufa minőségű terméskő. A várfalak és bástyák építkezései során meredekre faragták a várhegy oldalát, s az onnan kitermelt édesvízi mészkő, az úgynevezett „darázskő” kiváló minőségű építőkövet jelentett. A kőbányákban az Egerrel szomszédos felnémeti, ceglédi, szőllőskei, nagy- és kistályai, valamint makiári püspöki jobbágyok dolgoztak, vágták a követ. Amikor nagy ütemben folyt az építkezés, egy-egy nap 80-100-135 ember is dolgozott a kővágókban. Kezdetben 5, 6, 8, vagy éppen 10 dénár volt a napszámbér. De 1562—1563-ban láthatóan alapvetően megváltozott itt a munkások bérezése: most már egy-egy hétre szólóan általában 1-1 magyar forintot, fél-fél icce bort a néha 1-1 darab kősót fizettek. Elemző kutatásaim szerint általában egy-egy férfi egy-egy heti kőbányában végzett munkáját 1-1 magyar forinttal fizették meg. A számadásokban külön könyvelési tételként számolták el az úgynevezett „kisebb munká”-kat. E kategóriában a férfiak napszámbére csupán 4-4 dénár volt. így például egy bejegyzést idézve: egy férfi mivel „nagyobb köveket szállított”, 4 dénárt kapott. A legkisebb részletekre is gyakorta kitérő várszámadásokban azonban sajnálatos módon nyoma sincs a kitermelt kő várhoz való szállítása módjának és költségeinek, ami egyértelműen arra enged következtetni, hogy e nehéz munkát szekerező ingyen munkára rendelt jobbágyok végezték. Nem tartom kizártnak, hogy az építőkőnek a bányákból való beszállítására is használták a várban nagyszámban található „curriculus wulgo sharoglyá”-t. Az egri vár tehát az építőkőhöz ingyen jutott, mivel csupán kitermelési munkabére terhelte. A kővágók szerszámait a vár biztosította. E szerszámok magyar elnevezését is megőrizték a számadások. A „kewwagokapa”, vagy „kewkapa” mellett két féle „chakan”-t használtak: az egyik mindkét végén hegyes volt, a másik csak az egyik végén volt hegyes, a másikon pedig széles és lapos volt. A kövek lehasításához kisebb és nagyobb négyélű acélékeket használtak („instrumenta 176
