Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): Végvár és környezet - Studia Agriensia 15. (Eger, 1995)
Kelenik József: A kanizsai védelmi övezet és természetföldrajzi adottságai a XVI. század 70-es éveinek végén
palánkok egy olyan nagyjából északkelet-délnyugat irányú völgy mentén feküdtek, amely a Murát és a Zalát összekötve, megkerülhetetlen természetes akadályként védelmezte a mögötte fekvő sűrűn lakott, gazdag vidéket és a Stájerország felé vezető utakat. A Dél-Dunántúlon az említett két folyóvölgy és a Kanizsa patak völgye képezték a török hódoltság természetes határait.2 Néhány szót a vizsgált terület földrajzi adottságairól és viszonyairól. Ismeretes, hogy a Dél-Dunántúl dombhátai között észak-déli irányú, úgynevezett meridionális völgyek húzódnak. Mivel ezek természetes gyűjtőhelyei a dombokról lefutó csapadékvizeknek és a környék időszakos, vagy állandó folyóvizei is itt találnak utat maguknak, természetes, hogy ezen völgyek többsége - a nagyarányú XIX-XX. századi csatornázások és lecsapolások ellenére — ma is meglehetősen vizes, ingoványos. Az a völgy azonban, melyben egykor a Kanizsa patak3 kanyargóit vizenyőssége ellenére is nagy jelentőségre tett szert, hiszen peremén fontos észak-déli irányú főútvonalak húzódtak és húzódnak ma is, amit Kanizsánál és máshol több kelet-nyugati főút keresztez. Kanizsát a császár 1568-ban átvette a Nádasdy családtól, 1569-től megkezdődik a vár korszerű erőddé való átépítése. Anagyszabású munkálatok azonban a pénz és a szervezőerő hiánya miatt igen lassan haladtak. Az építkezés csak 1577—79 között vett igazi lendületet. Az 1577-es, illetve 1578-as esztendő mind a Magyar Királyság, mind pedig Ausztria számára igen fontos politikai-katonapolitikai döntéseket hozott. I. Miksa halála után az új uralkodó, II. Rudolf, s az új kormányzat az 1568 utáni, úgynevezett békeidőszak átértékelésére kényszerült. A Birodalom legfelsőbb katonai és politikai vezetése - az éppen ezekben az esztendőkben megélénkülő török aktivitás hatására — belátta, hogy a magyarországi végvidéken nem lehetséges valódi fegyvernyugvás. A törökkel szemben - paradox módon - csak az erő alkalmazása biztosíthatja a béke és a Magyar Királyság területének megtartását. Napirendre került az aktív katonai fellépés gondolata is, ám ennek a megoldásnak ekkor még kevés támogatója akadt. A „hogyan tovább” kérdését megvitató 1577-es haditanács lefolyása, a szemben álló nézetek és vélemények - hála Geőcze István forrásközlésének - (Haditanácskozások az 1577-ik évben), már ismertek a kutatók előtt. Tudjuk, hogy a Haditanács hosszú és nehéz vita után végül is a Schwendi Lázár nevével fémjelzett koncepciót fogadta el. Ennek értelmében a török, állandó betörése164
