Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): Végvár és környezet - Studia Agriensia 15. (Eger, 1995)
Gáspár László: Határőrizeti szempontok érvényesülése a magyar végvárrendszer kialakulásában
kézen, az ország déli végei nyitottakká váltak az északi irányú török expanzióval szemben.8A más tekintetben kiváló hadvezéri teljesítményeket felmutató I. Szulejmán súlyos stratégiai hibát követett el azzal, hogy sem 1526-ban, sem az 1529-es, majd az 1532. évi támadások során kebelezte be Magyarországot, holott szinte minimális ellenállás leküzdésével megtehette volna. E hibáért később hadjáratok és várháborúk hosszú sorának áldozatával kellett fizetnie a hódítónak, de ezt az eredményt többé mégsem érhette el. A török hibát magyar hiba követte, s a nem várt haladékot belháborúra fecsérelte, szinte semmi sem történt az ország védelmére. 1541-1543 között, mikor ha késve is, de mégis csak megtörtént az ország megcsonkítása, sosem hitt módon, az ország belsejében keletkeztek új határok, s azokon nem állt határvédelmi rendszer. A határ értelmezésénél azonban el kell szakadnunk mai fogalmainktól, de némileg a korábbi tartalma is megváltozott. A magyar határok kialakulásuktól kezdve igyekeztek természetes földrajzi alakulatokhoz igazodni, így viszonylag elég konkrétak voltak. E korban azonban a határ egy elég bizonytalan határvidéket jelentett, amely akár több tíz kilométer szélességű is lehetett.9 Erre vonatkozóan az egyes békekötések is csak az egyes várak hovatartozását határozták meg, s a területek fennhatósága sem ad kellő támpontot, ha figyelembe vesszük a végvidékek kettős adóztatásának gyakorlatát. A magyar határvidék pillanatnyi állapotát, s benne az egyes határvárak hovatartozását nagyvonalakban öt békeszerződés (az 1547. évi konstantinápolyi, az 1568. évi drinápolyi, az 1606. évi zsitvatoroki, az 1664. évi vasvári és az 1718. évi passarovici) de facto rögzítette. A határőrizet és a határvédelem rendszerének ezen korlátái között, a török időnként megváltozó terjeszkedési irányához alkalmazkodva kellett megvalósulnia. A két országrész közé beékelődött török számára három terjeszkedési irány is kínálkozott. Közülük azonban csak a nyugati kecsegtetett hadászati céllal: Bécs elfoglalásával. Felé, a birodalmi hadsereg számára két támadási irány kínálkozott: a Dunához igazodó észak-dunántúli, és a Dráva-Mura folyótól északra eső dél-dunántúli. Mivel a szultáni vezetés időről időre változtatta támadásának, és annak kapcsán fő erőkifejtésének irányát, a magyar határvádelemnek is e szerint kellett alakítania súlypontját. Ez persze nem jelentette, hogy más térségekben nyugalom honolt volna, hiszen ilyen sem térben, sem időben a török kiűzéséig nem volt. 155
