Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): Végvár és környezet - Studia Agriensia 15. (Eger, 1995)
Varga J. János: „Az nagy széles mező, az szép liget, erdő sétáló palotájok...” A természeti környezet szerepe a dunántúli végvári harcokban
STUDIA AGRIENSIA 15, 1995 Varga J János „AZ NAGY SZÉLES MEZŐ, AZ SZÉP LIGET, ERDŐ SÉTÁLÓ PALOTÁJOK...” A természeti környezet szerepe a dunántúli végvári harcokban Takáts Sándornak, a századelőjeles történetírójának tanulmányait nemcsak azért érdemes forgatni, mert választott szakterületén máig ritka szépírói adottságokkal rajzol plasztikus képet a hódoltság koráról - ahová könnyeden ragadja magával az olvasót -, hanem azért is, mert megállapításai, melyeket mindig alapos levéltári kutatómunka után vetett papírra, találóak. Egyik munkájában azt írja, hogy a II. Lajos király halálát követő hatalmi harcokban Szapolyai János és I. Ferdinánd még csatasorba állította a maga nehézlovasságát, a főszerepet azonban már nem ezek, hanem a könnyűlovasok játszották. Nemcsak a füstönként hadba vonuló ekésemberek, de jórészt az urak is török módra, könnyű fegyverben szolgáltak. A szembenálló felek nagyváradi békekötését követő időben azután eltűnt a magyar nehézlovasság maradéka is, és - Takáts szavait kölcsönözve - „elkezdődött a könnyűháti lovasok világa”.' Ez a sajátos fejlődés - amelynek körülményeit most nem firtathatjuk - éppen akkor tetőzött Magyarországon, amikor Európa nyugati felén a gyalogság átmeneti visszavonulásának időszakát élte, és ott is megnőtt a lovasság jelentősége. A magyar könnyűlovasság azonban fegyverzet, felszerelés és képzettség tekintetében különbözött a nyugat-európai félnehéz lovasságtól, és nem tudta betölteni azt a harcászati feladatot, amit a jelentős gyalogsági tűzerőre támaszkodó nyugati lovasok megoldottak. A magyar hadművészetre jellemző a XVI-XVII. században a gyalogság mérsékelt csatasorba állítása, s a lőfegyvert is használó, de elsősorban szúró és vágófegyverekkel ellátott könnyűlovasság fő fegyvernemként való alkalmazása. Ennek is megvoltak a maga előnyei: a mozgékony magyar lovasok olyan feladatokat is végrehajtottak, amilyenekre a nyugati típusú lovasság nem volt képes. Erényeiket a kortársak elsősorban az ellenség nyugtalanítására, fárasztására és az üldözés során kihasználható gyorsaságukban látták.2 A magyar hadviselést ennek meg137
