Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)
Czigány István: Katonarétegek a királyi Magyarországon a 17. század második felében
fontos katonarétegről. Eredetüket, szociális helyzetüket még homály fedi. Tudjuk róluk, hogy jelentős tömegeik éltek a végvárak környékén. Háborús veszély esetén belőlük egészítették ki a várak őrségét, toborozták a mezei ezredeket. Sokuk beállt egy-egy főúr magánkatonaságába, s néhányan le is telepedtek. Ám voltak olyanok - nem is kevesen -, akik rablásból és fosztogatásból tartották fenn magukat. Általában csak egy-egy hadiévre vállalt szolgálatot a szabadlegény, zsoldért, de ha lehetett, inkább zsákmányért. Természetesen a magyarországi katonarétegek áttekintése, közel sem lehet teljes, hiszen e fontos probléma monografikus feldolgozást igényel. Az ország militarizált társadalmában szinte minden rétegnek volt felfegyverzett csoportja. A török hódoltságban a parasztvármegyék révén, a paraszti társadalom is kialakította saját fegyveres szervezetét.9 A parasztság jelentős része, ha rosszul is, de felfegyverkezett, nemcsak a hegyvidékeken, hanem az alföldi részeken is. 1664 januárjában például Tiszanána jobbágyai harcba keveredtek a szendrői végvári katonákkal, akik a falusiak marháit „tolvaj módra” elhajtották. Az összecsapásban a jobbágyok „magok oltalmára” lövöldözni kezdtek. Bár a végváriak meghátráltak, de bosszút esküdtek a tiszanánasiak ellen. A megrémült lakosok Wesselényi Ferenc nádorhoz fordultak oltalomért, aki Figedi Nagy András szendrői kapitánynak értésére adta, hogy az ő általa kiadott Edictum értelmében használtak fegyvert a jobbágyok: „mivel szabadságot adtunk efféle szegény ember húzó-vonó katonák föltámadására” (megtámadására).10 A különböző katonarétegek számarányára vonatkozóan csupán a végváriak esetében rendelkezünk mérvadó adatokkal. A hajdúk vonatkozásában azonban már nincs ilyen megbízható számsorunk, s hasonló a helyzet a katonaparasztság esetében is. Egy 1658-ból származó forrás szerint a hajdúvárosok általában 18 000 fegyverest szoktak kiállítani. Azonban ezt az adatot az eddig napvilágot látott számszerű adatok tükrében igen óvatosan kell kezelnünk. Bocskai, Homonnay Bálint és Báthory Gábor telepítéseit követően, jelentős földesúri telepítések nyomán újratöltődtek ezek a katonarétegek. Pocsajba és Csalánosra 600, Lúcra 1648- ban 100-150 hajdú nyert letelepítést. Ugyanebben az esztendőben az ecsedi uradalom falvaiban a 83 katona mellett 401 szabados státusban lévő élt, akik közül számosán tartoztak katonai szolgálattal. Négy esztendővel később, 1652-ben az ónodi domíniumban 360 fizetett katona, 107 szabad hajdú és 46 szabados élt, akik közül hatan valójában „lova hátán szolgáló hajdú” volt. A Károlyi család nagykárolyi birtokán pedig 1666-tól folyama90
