Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)

Czigány István: Katonarétegek a királyi Magyarországon a 17. század második felében

Jánost, aki a visszafoglaló háborúban ezeres kapitányságig vitte, megkap­ván a bárói rangot is.2 A háborús viszonyok meghatározóak voltak a magyarországi társa­dalom mindennapjaira, ezért korántsem véletlen, hogy a 16-17. században egy militarizálódó társadalom körvonalai bontakozódnak ki az országban. A 17. század első évtizedeire már egy igen jelentős katonáskodó réteg alakult ki Magyarországon, melynek csoportjai jogállásukban, privilégiu­maikban, feladatkörükben ugyan különböztek egymástól, de igen jelentős átfedések is regisztrálhatók közöttük. Jelen tanulmányunk keretei nem teszik lehetővé e téma egész országra kiterjedő tárgyalását, ezért elsősor­ban a királyi Magyarországról szeretnénk inkább csak vázlatos áttekintést nyújtani. Egy 1652-ben készült kimutatás szerint a Muraköztől Szatmárig hú­zódó végvárvonal erősségeiben mintegy 13-14000 magyarországi katona szolgált.3 Ezek a király iratos vitézeinek mondott fegyveresek alkották a magyarországi katonatársadalom legképzettebb rétegét, melyeket királyi hajdúkként is emlegettek. A hajdú megnevezés a 17. századi Magyarorszá­gon a katonáskodók egyik gyűjtőfogalma volt. A királyi hajdúkon kívül léteztek a kiváltságolt, a földesúri és a szabad hajdúk. A kiváltságok hajdúk zömét még Bocskai István telepítette le a 17. század elején, majd Rákóczi Zsigmond, Báthory Gábor és Bethlen Gábor adományozott hajdúkiváltságot egyes településeknek. Szabolcsban hét, ún. „nagy” hajdúváros jött létre, míg a bihari részeken huszonegy település kapott hajdúkiváltságot. A második igen népes csoportot a földesúri hajdúk alkották. Főleg Bocskai István hajdúkiváltságolásai nyomán, a század első évtizedétől kez­dődően tömeges méreteket öltött azoknak a katonáknak a letelepítése, akiket a földesúr magánhadseregébe fogadott fel. A terebélyesedő magán­katonaságot, elsősorban a földesúri birtokok megvédése céljából hozták létre, mivel a tizenöt éves háborút követően a meggyengült Habsburg Birodalom önmaga képtelen volt egy hatékonyabb védelem megszervezé­sére. Általános gyakorlattal állunk szemben, hiszen az országot félkaréj­ban kettészelő végvárvonal negatív hatásai az összes nagyobb birtokost érintették. Minden jelentősebb főúri família telepített hajdúkat birtokaira. Az erdélyi fejedelmek, mint magyarországi birtokosok élen jártak ebben. Báthory Gábor 1611-ben Nyírbátorba telepített hajdúkat, de az erdélyi fejedelmek közül a Rákócziak éltek leginkább ezzel a gyakorlattal. Rákó­czi Zsigmond 1608-ban és 1609-ben Szerencsre, Tarcalra, Hernádnémeti- be, míg fia, György 1621-ben Téglásra, 1629-ben Pocsajba és Csalánosra, 88

Next

/
Thumbnails
Contents