Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)

Vass Előd: Az egri vilajet török végvárainak katonai, gazdasági és kulturális régióközpont szerepváltásai

megoszlását, amelyek a szandzsákközpontok általános jellemzői voltak. Hatvanban az 1568-69. évi zsold defter (mevadzsib defteri) szerint 315 lovas és gyalogos katona élt. Ezeket a fenti összeírás szpáhi zuama-, és tímár javadalombirtokosok lovasai mintegy egyezer főre egészíthették ki. A hatvani törökséget a kisebb helyőrségek egészítették ki. Ezek hadi ellátására kivetett adókat a részletes összeírások (mufasszal defter) előre részletezve felértékelte, mintegy bevételezhető keretösszegekben, amelyeket azonban ténylegesen másként hajtották be. Az egri magyar őrség által 1577 októberében készült összeírás a magyar részre és a török részre ténylegesen fizetett adókat is feljegyezte. Ebben az összeírásban a kisebb török régió- központként értékelhető Jászberény városról a következők szerepelnek: „.. .az emin részére Berénbe tartoznak évente telkenként 1 forint 12 dénárt fizetni. A széna és fa helyett mindegyik telek fizet 1 forint 74 dénárt. A török császárnak fizetnek egyenként 1 forint 74 dénárt és ugyancsak egyenként egy pint vajat, akik pedig vajat nem tudnak adni adniuk kell 40 dénárt. A szablyapénz 1,5 forint...”12

A töröknek fizetett adókat Szekfü Gyula négy csoportra osztotta: rendes adók (fej, kapu, tized), rendkívüli adók (termény, váltságdíj), a közmunkák (fuvarozás stb.) és az ajándékadók. Ez utóbbiak illegálisak, s éppen ezért a legsúlyosabbak voltak. Az előbbi „szablyapénz” török adómegjelölést is ilyenfélének vélhetjük. A szabadkai és a szolnoki szemelvényünkben részletesen felsorolt adófajták keretéből az illető török kincstári hász-birtokot vezető emin vagy a bégek jószágigazgatója, a vajda, vagy a szpáhi lovas a neki szükségeseket, pénzt (arany- és ezüstérmekben), vagy terményt szedett be, amire nem volt szüksége, azért készpénzt vagy fuvart követelt meg. Ezek az adók a kisebb-nagyobb török régióközpontokba áramlottak be. Ezért a falun megtermelt termény ott nem válhatott áruvá, csak a városi régióközpontokban, az ott élő katonai-tisztviselő réteg birtokában. Ez a kettős gazdaság a falvak gazdasági fejlődését gátolta, s a lakosságukat fokozatosan elvándorlásra késztette. Ez különösen az 1586. évi nagy isztambuli pénzdevalváció után vált gyorsabbá, mikor 63%-kal esett a török ezüst akcse értéke.13 Az ezután következő évtizedekben a nagy régióközpontok felé való vándorlás az Oszmán Birodalom belső tartományait is teljesen átalakította.

Az Oszmán Birodalom talán legészakibb külső határterületét a füleki szandzsák jelentette. Az 1552. évi török hadjáratban esett el Szécsény, ahol új török szandzsákszékhelyet szerveztek.

A szécsényi szandzsák 192 helységének első ismert részletes összeírását 1554 novemberében fejezték be. Közben, 1554 szeptemberében Füle344