Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)

Ágoston Gábor: A magyarországi török végvárak fenntartásának és ellátásának néhány kérdése

Közismert, hogy szemben a Balkánnal, ahonnét a hadjáratokra tízezerszám hajtották el a jószágokat, és ahol végig ellenőrzésük alatt tartották az állattenyésztést, Magyarországon nem gördítettek akadályokat a magyar marhaexport elé. Márpedig ha élelmezési gondjaik lettek volna, aligha engedték volna meg, hogy a magyar kereskedők évente majd százezer jószágot vigyenek ki a hódoltságból.

1571-ben a budai őrség számára a pécsi, zombori, bajai és kalocsai eminek szedték össze a délvidékről a tizedgabonát, 575 tonnányi búzát. Arról azonban nem szólnak a források, hogy távolabbi területekről is érkezett volna búza. Ugyancsak figyelemre méltó a Budára hozott és ott elvámolt búza jelentős visszaesése: amíg 1571-ben 437 hajón 10 400 tonnányi búza érkezett Budára, 1573-ban már csak 87 hajó, 1586-ban pedig csak 56 hajó búzáját vámolták el. Ez utóbbi két alkalommal a Budára hozott búza 2070, illetve 715 tonnára esett vissza. E látványos visszaesés azt a felismerést tükrözte, hogy a magyar Alföldre nem volt érdemes búzát hozni, hisz azt a kereskedők Budáról nem tudták továbbszállítani, a helyi fogyasztást pedig fedezte az itteni termés, illetve a hódoltság délibb területeiről felhozott gabona.53

Hasonló a helyzet a hadianyag-ellátás területén is. Példaként most csak a lőportermeléssel kapcsolatos néhány újabb eredményre kívánom felhívni a figyelmet. Mivel a birodalom jelentősebb lőpormalmai (Isztambul, Gallipoli, Szaloniki, Izmir, Belgrád, a karamániai Bor, Van, Erdzsis, Kairó, Bagdad és Aleppó) Belgrádot leszámítva a magyarországi végváraktól roppant távolságra voltak, s mivel a szállítás - kivált a szárazföldi - közismerten nagy költséggel járt, a Porta érthetően arra törekedett, hogy az újonnan felállított budai beglerbégség lehetőleg maga fedezze lőporszükségletét. A feltételek kedvezőek voltak, hisz hazánk Európának közismerten azon területei közé tartozott, ahol gazdag salétromlerakódásos helyek keletkeztek. Már az 1560-as évek elejéről ismerünk olyan rendeleteket, amelyek a budai pasának és a szomszédos szandzsákok bégjeinek a salétromos helyek felkutatását és a termelés ösztönzését parancsolták meg.54

Bár szinte minden végvárban készítettek lőport, jelentősége folytán mégis kettő, a temesvári és a budai emelkedett ki. Budán 1567-ben már több lőpormalom működött, s a mozsarak egyenként mintegy 61-68 kg lőport fogadtak be. A budai lőportermelés évi 1-3000 kantár, azaz 54-162 tonna körül ingadozhatott a 16. század második felében. Ez igen jó eredmény volt, hisz a birodalom egyik legnagyobb lőportermelő központjában, Egyiptom műhelyeiben is csak évi 4000 kantár (216 tonna) lőport készítet324