Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)

Fenyvesi László: A temesközi-szörénységi végvárvidék funkcióváltozásai (1365-1718)

1524-es bukását követően Karánsebes és Lugos vidéke betagolódott a te- mesközi védelmi szisztémába, bár ezen belül - ismeretlen időpontban - kialakították autonóm különállásukat. Ezt jelzi az is, hogy már az 1530-as évekből karánsebesi vicebánokról olvashatunk, majd a híres temesi comes, Petrowyth Péter tűnik fel karánsebesi bánként 1548-tól. Meglehet, már 1541-től viselte a címet is, netán a harmincas évek közepétől.

Mindazáltal, önálló határvidékké, egységes végvári hadiövezetté csak a Temesköz, Erdély, a tiszántúli Részek és a Habsburg Ferdinánd által uralt királyi Magyarország sikertelen egyesítési kísérlete közben alakultak át. Az ázsiai hadjáratán időző Nagy Szulejmán 1554 márciusának elején azt a Petrowyth Péter egykori temesi comest nevezte ki Lugos és Karánsebes parancsnokává, aki már hat évvel korábban is viselte a sebesi báni címet. Ettől kezdve a szultáni jóváhagyással Erdélyhez tartozó karánse- besi-lugosi bánság a törökellenes délvidéki határvédelmi szisztéma utolsó maradványaként funkcionált 1658-ig, amikor Barcsay Ákos bán török kézre juttatta.

A szultáni kormányzat mindkét vár körül önálló szandzsákbégséget szervezett, élükön külön szandzsákbégekkel. A felszabadító háborúk idején tucatnyi alkalommal gazdát cseréltek - megtörtént, hogy Lúgosra Thököly helyezett be kuruc helyőrséget -, de az 1699-es karlócai béke ismét átengedte mindkettőt a töröknek, jóllehet előírta erősségeik lerombolását. Thököly kurucai rendkívül aktívan tevékenykedtek e két szandzsák területén is, hiszen éppen Karánsebes érintésével vezetett az egyik legfontosabb kereskedelmi és hadiút Erdélybe és a Partiumba. 1704 elején ugyancsak Karánsebes érintésével tértek vissza Erdélybe Orlay báró utolsó thökölyá- nus osztagai. Karánsebes és Lugos régióit csupán 1717 őszén, az orsovai hadjárat folyamán tudták megtisztítani a német-magyar királyi csapatok az utolsó török és bujdosó kuruc egységektől.

Az 1718-as pozsareváci béke szentesítette a temesközi török uralom megszűnését is. Ezzel azonban korántsem ért véget a terület határvidék jellegéből fakadó speciális funkciója, határvédelmi szerepe. Olyannyira nem, hogy a „Temeswarer Banat”-tá átszervezett temesközi régió közvetlenül Bécstől függő, német jellegű katonai határőrvidékként funkcionált még jó fél évszázadon keresztül, mígnem egyesítették az anyaországgal és bevezették itt is a magyar vármegyei közigazgatást. így a Temesköz különleges határvédelmi funkciója mintegy négy évszázadot ért meg, melynek első szakaszában (1365-1552) a magyar, a másodikban a török (1552-1718), a harmadikban pedig a német birodalmi érdekek szolgálatában állott.

Vázlatos összegezésem befejező mozzanataként a Függelékben köz259