Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)

Fenyvesi László: A temesközi-szörénységi végvárvidék funkcióváltozásai (1365-1718)

palánkvárát is. A Porta utasítására a temesvári pasák igyekeztek megakadályozni Apaffyt a Habsburg-magyar orientációra való átállásában is, ehhez azonban már nem rendelkezett elegendő katonai erővel a szultáni hadvezetés. így aztán az 1680-as évek utolsó felében a két magyar országrész gyakorlatilag egyesült, s ezzel a temesvári pasák - illetőleg a Porta - erdélyi katonapolitikája és diplomáciája végleg összeomlott.

Nem annyira a szultáni kormányzat eredményes támogatásának köszönhetően, hanem sokkal inkább a temesvári török hadvezetés, a katonaság és a polgári népesség hősies kitartása és helytállása révén, a teljesen magára maradt és elszigetelődött Temesvár - mint a vilajet egyetlen megmaradt erőssége - 1686 és 1690 között sem adta meg magát, s így a hadihelyzet változásával ismét bázisa, ugródeszkája lehetett a Temesvár térségéből a Tiszántúl, a Duna-Tisza köze déli része, vagyis a Bácska, továbbá a Partium, a Szörénység, a karánsebesi-lugosi vidék és Erdély ellen irányuló, sorozatos török-tatár-kuruc támadásoknak, expanziós kísérleteknek, melyekből nemigen hiányozhattak a lényegében egyszerű török csapatparancsnokká degradálódó, s alig 2-4 ezer sereg fölött parancsnokló Thököly mindegyre fogyó kuruc egységei sem. Az utolsó számottevő kuruc utánpótlások a legutolsó magyarországi szultáni hadjárat évében, 1697 nyarán és kora őszén érkeztek meg csoportonként Temesvárra a Hegyalja, a Tiszahát és Kárpátalja térségeiből, az ottani kuruc felkelések vérbefojtá- sát követően.

S jóllehet az elvesztett magyarországi pozíciókat az évről évre rendszeresen ismétlődő nagyvezéri vagy szultáni, a birodalom egész haderejét és a kuruc emigrációt is rendre mozgósító hatalmas hadjáratokkal sem tudták visszaszerezni az 1690-es években, de a temesközi bázist meg tudták menteni. így aztán az 1699-es karlócai béke is szavatolta a temesvári vilajet biztonságát, ámbár leválasztotta róla a Maros völgyét, a Körösök vidékét, a karánsebesi-lugosi övezetet, Halmágy térségét és a Szörénységet is. Ezáltal az utolsó temesvári pasák az 1700-as években hozzávetőlegesen ugyanakkora katonai-kormányzati tömbbel rendelkeztek, mint Ozorai Pipo te- mesi comes az 1410/1420-as évek fordulóján, akinek ekkortájt hét temesközi vármegyéje volt, s mintegy másfél két tucat királyi várból összetevődő végvárrendszer fölött parancsnokolt.

A katonai és a politikai funkciók változásai mellett idővel számottevő módosulások következtek be a temesvári vilajet területének nagyságában is, melyek nem csekély mértékben visszahatottak az utolsó magyarországi török végvárövezet működési feltételeire is. Jelenlegi ismereteink szerint az első mevadzsib-defter (zsoldlajsírom) a hidzsrát követő 999. esztendő252