Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)
Szántó Imre: A „vitézlő rend” megélhetésének anyagi forrásai Zala megyében a 17. században
s bevették a törökök Pinczehely nevű presidiumát. A hely török és rác lakosait részben leölték, részben fogságba vetették, értékeiket és marháikat prédára vetették.48 A keszthelyi katonaság egyik utolsó akciója az a portya volt, amelyre 1685 októberében a tapolcaiakkal és a sümegiekkel együtt csapott be Somogyba.49 A török rabokkal való kereskedés a 16-17. századi várkapitányok és katonák legfőbb jövedelmi forrását jelentette.50 Igali Szűcs István keszthelyi vajda 1685-ben a tapolcaiakkal, sümegiekkel, válogatott legényekkel Szigetvár tájára ment szerencsét próbálni. Útjokban - írja Szűcs Batthyány Ádámnak - „rabokat hetet hoztunk, az kik közül egyik főtöröknek jónak kell lenni...”51 Egy-egy kiváló rab sarca nagy pénzt hozott a szerencsés tulajdonosnak. Akit csak lehetett, elevenen fogtak el, ezért volt olyan sok török rab a magyarországi, és magyar rab a török véghelyeken.52 A szabad zsákmánynak nagyobb vonzereje volt a végváriak számára, mint az alacsony, illetve rendszertelenül fizetett zsoldnak. Szakály Ferenc jogosan tételezi fel, hogy a végvárak katonáihoz áramló hódoltsági jövedelemnek jelentős szerepe volt a végvárvonal fenntartásában.53 A végváriak hódoltságba járása viszont egyet jelentett a hódolt magyar jobbágyság és termelőerőinek pusztításával.54 A „nyereségen” közösen osztozkodtak. Ezt kótyavetyének hívták. A zsákmány szétosztása úgy történt, hogy a halomba rakott mindenféle tárgyból és rabokból mindenkinek rangja szerint arányosan adtak. A közösen szerzett hadi nyereségből egy-egy embernek jutó rész az illető katona legális és méltányos jövedelme volt, hiszen ő kockáztatta azért esetleg szabadságát, és vitte vásárra életét. A sokszor nyomorgó keszthelyi „sereg” is alig várta, hogy a „kótyave- tye” - a zsákmány árverése - megtörténjék, és az őket illető pénzt megkapják. Ezért írták 1641. március 30-án Batthyány Ádámnak: „Értésünkre esék, hogy kegyelmes urunk ez jövendő csütörtökre Körmenden akarna az kótya-vetyésektül számot vétetni és kinek kinek az ő részét elintézni. Midőn a sümegi kótyavetye volt, mi nem mertünk odamenni, várván ránk minden órában az pogány ellenséget... Könyörgünk nagyságodnak alázatosan, hogy parancsolja meg a sümegi kótyavetyésnek, hogy elsőben is minket contentaljanak (elégítsenek ki).”55 A fejérvári „nyereségben” részt vettek a keszthelyi vitézek is, és Sárkány János 1654-ben a legénység nevében Batthyány Ádámtól kérte is a részüket: „Az itt való szegény legények szorgalmazzák az minapi kótya- vetyebeli részeket, hogy táplálhassák vele magokat.”56 Veszprém, Tihany, Vázsony, Csesznek, Egerszeg, Kapornak, Peles150
