Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)

N. Kiss István: A muraközi régió kettős katonai szerepe a 17. században (Végváriak és katonaparasztok)

volt. Tekintve, hogy a török hadsereg gyülekezési körzete, Drinápoly, 1100 kilométerre feküdt Bécstől, ez legalább 3 hónapos, pihenés nélküli menetteljesítményt jelentett, kb. 12 km-es napi penzummal. Mivel a teljesítendő km-szám sokkal nagyobb volt, mint a légvonaltávolság, a Dráva, illetve Duna-vonalat követő török csapatoknak legalábbis napi 15 km-t kellett megtenni. Feltehetően, hogy a nagy felvonulás zökkenőmentesen lebonyolódott, a támadó hadseregnek 6-8 hét operációs idő állt rendelkezésére Bécs térségében.20 Ez azonban két évszázad alatt, csak két ízben fordult elő (1529,1683) s abból is az 1529-i (szept. 26.) már megkésett időszaknak bizonyult.

Bizonyára a hosszúra nyúlt utánpótlási útvonalak is zavarták a török felvonulást, a fő akadályt azonban a védelmi övezet jelentette. A Dunán 120 km-re, a Dráván 210 km-re Bécstől az előnyomuló csapatok már a védelmi övezetbe ütköztek. Összekötő vonalaik biztosítására kisebb-na- gyobb várakat meg kellett ostromolni, elfoglalni és jelentékeny egységeket a hátsó kapcsolat biztosítására visszahagyni. Az ostromoktól és a szüntelen kis háborúktól a felvonuló török hadsereg feltartóztatódott és időveszteségre kényszerült! Közben jelentős császári hadsereg gyűlt össze Bécs fedezésére, ami többnyire csak a megfigyelő sereg szerepkörét töltötte be, a törökök visszavonulását várva. Kissé sematikus ábrázolás szerint a felvonuló török hadsereg áttörési kísérletei csaknem mindég meghiúsultak. Ennek a felőrlő és késleltető taktikának volt azonban egy kikerülhetetlen előfeltétele, az erődök reménytelen helyzetben is rendkívül szívós védelme. Ez a követelmény nem minden esetben valósult meg; nagyobb várakat a spanyol, vallon s ritkábban német zsoldosok előfordult, hogy feladtak. Az őrizetükre bízott erődfeladásért több császári tábornokot halálra ítéltek és kivégeztek (H. Tasso, F. Hardegg, G. Paradeiser).21 Az országból származó magyar és horvát katonáktól tartott erődöket az utolsó emberig védelmezték.

A magyar huszárság22 fölényes mozgékonysága az ún. békeidőben és szívós kitartásuk a kisebb erődökben a nagy háborúk idején, biztosították a védelmi övezet hatékonyságát. Anélkül, hogy utalnánk ezzel kapcsolatban a hatalmas veszteségekre, hivatkozunk a tényekre, és a védelmi övezet jellegzetességeire, amelyek a kortársak előtt általánosan ismertek voltak. 1595-ben, a 15 éves háború időszakában Mátyás fhg. emlékiratot vett át a magyarországi háború módjáról és a szükséges reformokról. A névtelen szerző, aki jól ismerte a magyar és török viszonyokat, két végkövetkeztetést vont le:

1. Veszélyes és káros, ha törökökkel német módra harcolnak.

131