Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)
N. Kiss István: A muraközi régió kettős katonai szerepe a 17. században (Végváriak és katonaparasztok)
Összegezve, a török előnyomulás feltartóztatására védelmi övezetet építettek ki, amelyeknél a modern erődöket már létező építményekhez csatolták. Az egyidejűleg új védőművekkel megerősített középkori városok nem nyújtottak határozott védelmet, katonai szerepük nyilván alárendelt maradt. A nyugati „erődváros” típusa alig létezett Magyarországon. Itt a modern erődök és megerősített támaszpontok sora töltött be hasonló szerepet. A katonailag szervezett társadalom élő erejétől támogatva a „katonaparasztság” áldozatkészsége bizonyult döntőnek! Könnyű megérteni, hogy a védelmi költségek az állami jövedelmek elviselhetetlen megterhelését jelentették, a sürgetően szükséges összegeket csak az osztrák, a birodalmi és a pápai segélyekből és az államadósságból lehetett előteremteni. A 15 éves háború végén, 1604-ben, a bécsi kormányzat valamennyi bevétele alig 3 millió gulden körül mozgott, miközben a 40000 fős hadsereg zsoldja - köztük 15 ezer fő határőrség - évi 5 millióba került.14 Magyarország e nyomasztó háborús terhelésnek nemcsak azon keresztül volt részese, hogy területe állandó hadszíntérré lett, hanem az ország gazdasági erőinek korlátlan igénybevételén keresztül is. így kapta meg pl. az állam az országgyűléstől az egész királyságban az egyházi tized bérletét. Ez normális körülmények között is jó üzlet volt, háborús körülmények között azonban valóságos áldás, amely az államnak hatalmas gabona- és bortartalékokat biztosított katonai célokra.15 Váruradalmak A Királyi Kamara volt felelős az adó- és a pénzügyekért, vezette mind a tizedbehajtást, mind az elkobzott javak kezelését s valamennyi pénz- és természetbeni bevétel haladéktalanul a hadsereg rendelkezésre bocsátását. Ezen kívül az erődök nagy része saját váruradalommal rendelkezett, amelynek bevételei és szolgáltatásai az érintett helyőrséget táplálták. A tokaji borvidéken két ilyen váruradalom számadáskönyvét vizsgáltuk meg statisztikailag.16 Az első, a sárospataki uradalom, a híres bor monokultúra középpontja és áruja a tokaji bor mindenütt nagyra értékelt volt. Az uradalom rentabilitása 1570-ben a következőképpen festett: Forint Az uradalom rezsiköltségei 4 885,Belső fogyasztás, csapatok 8 000,Más garnizonok ellátása 13 557,Piaci nyereség 5 771,Összesen 32 213,- Ft
