Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)

R. Várkonyi Ágnes: Környezet és végvár (Végvárrendszer és a történeti ökológia kérdései a 16-17. századi Magyarországon

történetét átfogják az ökológiai vizsgálatok. Eredményeik a következőkben foglalhatóak össze:

Mese a természetet legyőző ember képzete. Valójában a különböző civilizációk emberei az őskortól az újkorig, Európától Afrikáig mindenütt igyekeztek együttműködni a természettel. Elkerülhetetlen volt, hogy többé-kevésbé beavatkozzanak természeti környezetükbe, de tudták, életük, fennmaradásuk függ attól, hogy egyensúlyt teremtsenek igényeik és a természeti környezetük regenerálódási képessége között. Fa-mítoszok, a víz szakrális kultuszai, a virágszimbólumok bizonyítják, hogy az adott lehetőségek között, a földrajzi körülmények és a fejlődés kulturális szintjén kialakították azokat a visszakapcsolási rendszereket, amelyek óvták a környezetet, lehetővé tették, hogy egyensúly legyen a természeti adottságok és a társadalom működőképessége között. Ma már különböző problémakörökben, finom módszerekkel tárják fel, hogy a történelem kölönböző korszakaiban a természeti környezet és a társadalmi, politikai, gazdasági, technikai folyamatok milyen kölcsönhatásban voltak egymással. Az ember minden korszakban felfogta a természetről áramló közléseket, kialakította természeti tapasztalatainak tárolási rendszereit. Tapasztalatait és friss információit mérlegelve döntött, kényszerből és nem mindig helyesen, sokszor okozott környezeti katasztrófákat is, de kialakította visszakapcsolási készségeit. Lehetőségei között együttműködött a természettel. A természet pedig adottságaival, létével, visszajelzéseivel, a társadalomra sugárzó információi özönével mindig is a történelem tényezője, szereplője, sőt cselekvő alanya.7

A történeti ökológia módszere szigorúan történeti és interdiszciplináris. A legtágabb értelemben, mert nemcsak a társadalomtudományok különböző ágait öleli fel a néprajztól a művészettörténetig, a gazdaságtörténettől a régészetig, hanem a természettudományok eredményeit sem nélkülözheti.

Talán ennyi is elegendő, hogy érzékeltessem, a magyar vártörténet ismeri az ökológia nyelvét: az egri konferenciák szándékaikban és eredményeikben már évekkel ezelőtt létrehozták a vizsgálatok interdiszciplináris műhelyét: társadalom-, gazdaság-, művészet-, technika-, mentalitástörténet, régészet, építészettörténet és hadtörténet-kutatói közös vizsgálati terepét.

Átnézve a hazai vártörténeti kutatások gazdag irodalmát, úgy látom, hogy ebben az új párbeszédben a történeti ökológia is nyerhet. A hazai végvárrendszer kialakulása és fennállása ugyanis a természeti környezet

9