Petercsák Tivadar (szerk.): Kovács Mihály önéletírása - Studia Agriensia 12. (Eger, 1992)

Bevezető

ink arcképcsarnokából”, mind történelmi képekből sorozatot terveztek. Talán Kovács maga is elégedetlen volt velük, talán vázlatszinten maradt munkáknak tartotta őket, vagy egyszerűen megfeledkezett róluk, hiszen a memoár írása idején már új ideálok, elsősorban a műértő és műélvező világlátott polgár közlési vágya vezették.

Bár az Árpád emeltetésének sikere, Bécsben és Pesten is keresett portrémüvészete, nagyszámú oltárképe országosan ismertté tették nevét - Kovács a jelentősebb feladatokhoz eszközeit maga is hiányosnak, kevésnek érezte. Ez indította arra, hogy a Tisza-polgári templom óriási méretű Assunta oltárát, az egri káptalan megrendelését, 1857-ben Párizsban fesse meg, noha előtte Tárkányival szinte részletről részletre kidolgozták az elkészítendő mű tervezetét. Maga az oltárkép a II. világháború áldozata lett, de a fennmaradt fotóról, s egy jelenleg lappangó vázlatról rekonstruálható volt a mű. Az oltárkép látszólag híven követi az „előírt” Tiziano-kompozíciót, s részleteiben is „megbízható” előképekhez (Rubens, Raffaello, Fra Angelico) kötődik, szerkezetében viszont meglepően egyéni megoldást ad. Az összhatás finom, kalligrafikus jellegű archaizálása tisztán geometrikus eszközökkel kialakított törékeny egyensúlyon nyugszik. A kép bonyolult arányrendszere, egész spekulatív szerkezete a párizsi munka eredménye, s azt a művész már nem a korábban alkalmazott montírozó komponálásra, hanem feltételezésünk szerint Henszlmann akkortájt Londonban és Párizsban már ismert építészeti arányelméletére alapozta. Ez a geometrizáló - dekoratív törekvés csírájában már megjelent Kovács egy korábbi művén, az említett Kál község Szt. Péter-Pál oltárán is - igaz ott a mértani elemeket a háttérépület indokolja, s azok csak körűik a két monumentális hatású főalakot.

A memoár kurtán említi a Párizsban töltött esztendőt. S bár tudjuk, hogy ott Leon Cogniet és Robert Fleury műtermében fordulhatott meg gyakrabban, írásaiban pedig Delaroche-ért lelkesedett, más francia mesterek, jelesül a látott Delacroix, Daumier illetve Prud’hon művek alakjainak reminiszcenciáját is felfedezhetjük egyik legérdekesebb művén, a Magyarország leigázása 1849-ben című „allegóriái vázlaF'-on. E művet írásos adatok alapján egy, a magyar szabadságharccal foglal15