Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): A végvárak és végváriak sorsa (1699-1723) - Studia Agriensia 11. (Eger, 1991)
Kiss József: A szegedi várkatonaság igénye a dél-kiskunsági pusztákra 1686 és 1733 között
3. Köztudott, hogy idegen javakat néni szabad eladni. Az így vásárolt földet tehát adják vissza annak, akitől megvették. Mivel pedig e földek mindig is a Kunsághoz tartoztak, a földesúri censust nem fizető várkatonákat ki kell vetni gazdaságaikból. 4. Sem őfelsége, sem hatóságai nem adtak zsold címén kunsági földet a szegedi vérkatonáknak, ezt az érvet méltán el kell vetni, nehogy ilyesmi a jövőben is előforduljon. 5. Az 1690. évi lipóti szabadlomlevél nem vonatkozott a koronabirtokot képező kunsági földekre, hanem csak a fiskális kamarai javakra („bona catneraria fiscalia”), miként ez a Tiszai Határőrvidék 13 helyőrségére a határvonal mentén ma is érvényes. 6. A Német Lovagrend földesurasága idején - bár maguk a dorozsmaiak eltűrték a szegedi katonák gazdálkodását — ,,a szegedi katonák a dorozsmaiaknak igen sok bajt és kárt okoztak, mert oda sokkal több lakos gyűlt volna össze, a község is nagyobb lett volna, ha a katonák ellenségeskedése nem rémísztette volna el a beköltözni szándékozó embereket”.57 Tehát hogy a dorozsmaiak ne szoruljanak ki saját területükről, továbbá hogy a földesúri census révén a Pesti Invalidus Ház földesúri jövedelme is több legyen, azért a várkatonaságot a kunsági földekről el kell távolítani - „ideo abinde amovendi venirent”.58 6. Néhány megjegyzés az ellentétes álláspontokhoz Összefoglalóan is megállapítható, hogy az Udvari Kamara, az Udvari Haditanács és alárendelt hatóságai valóban nem tudták biztosítani a valódi zsoldos haderőellátás pénzügyi és tárgyi feltételeit, ennek anyagi és erkölcsi terhei a polgári lakosság vállaira nehezedtek. Jól tudták ezt a szegedi várkommandánsok is, de a főhatóságoktól való függés kényszerhelyzetében maguk is a törvénytelen pusztafoglalók oldalára álltak, hogy ezzel is tehermentesítsék a hadbiztossági pénztárat. Ezzel szemben a földesúri főhatóság sem a kiskunsági szabadparasztság helyzetén kívánt javítani elsősorban, hanem csupán azzal törődött, hogy földesúri birtoklási jogát ezen a koronabirtokon minden szinten elismerjék, s e téren ne legyen kivétel a szegedi várparancsnokság sem. A szegedi vár- katonák pedig - ha megtartják kunsági gazdaságaikat - fizessék meg a földesúri árendát, ha nem akarnak fizetni, akkor távozzanak a puszta- részekről. A délszláv eredű várkatonaságnak ez a nemzedéke tehát válaszút elé került: vagy kilép a hivatásos katonai állományból és árendát is fizető jobbágysorba kerül, vagy pedig marad a hivatásos állományban, várakozik a rendes zsoldfizetésre, de addig törvénytelen pusztafoglaló katonaparasztnak minősül. Sokan inkább ez utóbbi lehetőséget választották59, mert nem is személyesen gazdálkodtak, hanem maguk helyett „subárendátorok”-at állítottak, inkább nekik fizettek, mint a magas földesuraságnak. így ezek a birtokperek évtizedekig elhúzódtak. A felső szintű joggyakorlat valójában nem tudott különbséget tenni a tulajdonjog, a bérleti jog, a közös használati jog és a legeltetési jog fogalmai között. A perek azért is elhúzódtak.90 E tekintetben történetírásunknak is volna még elég teendője.91 63
