Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
Pálmány Béla: A nógrádi várak újratelepítése és a vitézlő rend sorsa (1690-1705)
vánjuk rekonstruálni, ami szorosan kapcsolódik tanácskozásunk témájához. Balassagyarmat, Fülek, Somoskő, Szécsény, Hollókő, Buják és Nógrád várai 1682-1684-től 1690-ig romosán, elhagyatottan álltak. A végvárak és határuk birtokviszonyai különleges helyzetet tükröztek: jogilag „őfelsége végházai” lévén, az itt élő nemesek és nemtelen személyek földesura a király volt, így az uralkodó nevében gyakorolta a kapitány (főkapitány) a bírói és közigazgatás vezetői hatalmat, ennek következtében élvezték a végváriak a fegyveres szolgálattal járó teljes adómentességet, a regálék - korcsmáltatás, ser- és pálinka- főzés, malomtartás, vám- és révpénz szedés stb. - hasznát, gyakorolhatták - a nemesekhez hasonlóan - szabadon vallásukat. Korábban megjelent tanulmányainkban már okmányokkal is bizonyítottuk, hogy a nógrádi végvári vitézek a 17. század második negyedében valamennyi végház határában fegyvernem és rang szerint megállapított nagyságú szántóföldeket és kaszálóréteket kaptak (ezeket katona vagy hajdú osztásoknak nevezték) és ez biztosította megélhetésüket a csak nagy ritkán kézhez kapott zsold helyett is. Ezek a földek természetesen mentesek voltak a földesúri, egyházi és állami adók alól. A birtokviszonyok különlegességét abban találjuk, hogy a végvárak főkapitányai személyükben azonosak voltak annak az uradalomnak a földesurával, amelynek központját, a caput bonorum-ot a végvár képezte. így az idősebb és az ifjabb Koháry István egyszerre volt Szécsény és Fülek főkapitánya, illetve a szécsényi és a füleki uradalmak zálogos, illetve örökös földesura, hasonlóképpen állt a helyzet Balassagyarmaton, Kékkőn a Balassákkal, Bujákon a zólyomi Esz- terházyakkal. Mindez óhatatlanul azzal a következménnyel járt, hogy a főkapitányi és a földesúri hatáskörök a gyakorlatban összekeveredtek, mindez számos konfliktushoz vezetett a vármegyei nemesség, a parasztvármegyék és a „vitézlő rend” illetve tisztjei között. Az újratelepítést a birtokjog tisztázása kellett, hogy megelőzze. Mint közismert, az újonnan visszafoglalt (neoacquisita) helységek egyöntetűen a király tulajdonába kerültek a fegyver jogán (ius armorum), amelyet az Udvari Kamara Budára, Kassára, illetve Kanizsára kihelyezett adminisztrációi igazgatták és hasznosították. A korábbi magánföldesurak leszármazottjai csak a birtokjog okleveles igazolásával, és a birtok felbecsült értéke 10%-át kitevő fegyverváltság kifizetése után kaphatták vissza jószágaikat -, így a Habsburgok kitűnő lehetőséget biztosítottak arra, hogy a protestáns vagy kuruc múltú magyar nemesi famíliák helyett idegen eredetű, de császárhű és katolikus arisztokraták és a katolikus egyház szerezzenek meg igen sok birtokot. Hogyan történt mindez Nógrád megyében? A legtöbb dokumentum gr. Koháry István telepítéseire vonatkozólag maradt fenn, így elsősorban Fülek, Szécsény és Balassagyarmat benépesítésével fogunk foglalkozni. Az ifjabb Koháry István (1649-1731) a Habsburg-uralkodóház feltétlen híve, 18 éves korától Fülek főkapitánya, Thökölyvel szemben mutatott bátorságáért, elszenvedett fogságáért 1685-ben grófi címet, és Fülek, valamint a hozzá tartozó falvak királyi adományát kapta. Apja még 1647-ben zálogbirtokosa lett Szécsény vára és uradalma Forgách-jószágot képező rátájának, Balassagyarmat mezővárosában pedig - fele ráta erejéig - úgy vált földesúrrá, hogy 1686-ban ő adta kölcsön gr. Zichy Istvánnak azt az 53 ezer forintnyi összeget, 95
