Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
Czigány István: A Habsburg Birodalom megváltozott hadászati helyzete és a végvári katonaság szerepének módosulása
tikuláris érdekek mély gyökereket vertek a vitézlő rend szemléletében. Ennek következtében, igencsak nehezen lehetett őket huzamosabb szolgálatra küldeni távoli vidékekre. Koháry István gróf 1687 nyarán például arról értesítette a nádort, hogy:,, ... a Szeredi, Sellyéi és Nitrai katonák elejetül fogvást nagyobb részint nem akarnak lakó helyekbül kibontakozni.”22 Történet- és hadtörténetírásunkban máig sem tisztáztuk, hogy az oszmán hatalom visszaszorításával délebbre helyeződő védelmi vonalba gyakorlatilag nem lehet a vágváriakat elcsalogatni. Esterházy Pál nádor maga is szükségesnek tartotta a magyarországi haderő átszervezését. Egyetért a főkapitányságok délre történő helyezésével. A Dunán inneni főkapitányság székhelyéül például Szegedet javasolta. Nyomatékosan felhívta a figyelmet arra, hogy: „Valamennyi végvári katonát pedig a régi végekről, mint amelyek nem szükségesek, ide kell áthozni (ti. a déli végekre). Az is fontos, hogy a magyar katonaságot a horvát ezredek szabályzata szerint kiegészítsék és úgy is fizessék, arányosan mind a gyalogságot, mind a lovasságot; és ne otthon gazdálkodjanak, mint eddig, így, ahogy most vannak, ugyanis semmi jót nem tudnak nyújtani, mivel hozzátapadnak házaikhoz és allódiumaikhoz.”23 Miért nem álltak a magyar katonák császári szolgálatba? Nehéz erre nemzeti elfogultságtól mentesen válaszolni. Már az előzőekben utaltunk a korántsem elhanyagolható politikai momentumokra, amelyek nem kis súllyal estek a latba mind a két fél részéről. Azonban érdemes elgondolkodni egyéb tényezőkön is. Magyarországon a 16-17. században lényegében nincs a társadalomra és a gazdaságra nehezedő demográfiai nyomás. így nem „termelődött” ki a népességből az a felesleg, amelyet már sem a mezőgazdaság, sem az ipar nem tudott felszívni, mint például ezt Nyugat-Európában láthatjuk, s megélhetésük szinte egyetlen útja a zsoldosszolgálat. Ellenkezőleg, a török pusztítás következtében a mezőgazdaság is munkaerőhiánnyal küzdött. Viszont éppen a permanens háború következtében kitermelődik egy sokszínű, s jogi státusú fegyveres erő, melyet a végvári és birtokvédő szolgálat jellemez. Köztudott, hogy a Habsburgok a végvárvonal roppant terheit nem tudták magukra vállalni. így a főúri magánkatonaság mellett teret kapott a katonaság melléktevékenysége, így fokozatosan egy „gazdálkodó-kereskedő” katonaréteg alakult ki, amelyik a többé-kevésbé helyhez kötött szolgálata mellett számos, az el-elmaradó zsol- dot pótoló tevékenységet folytatott, amelyre idézett felterjesztésében maga a nádor is utalt. Ez a „gazdasági” mentalitás nem a modern „üzemszerű profi”, hanem a „céhes” keretek felé tolta a magyar katonarétegeket. Ennek palettáját tovább színezte, s egyben bonyolította is a katonaparasztság jelentős súlya. Mindezek következtében a magyarországi katonarétegek nem tudtak, de nem is akartak integrálódni a császári hadigépezetbe. A visszafoglaló háború nyomán a Habsburg Birodalom helyzete gyökeresen megváltozott. Bár a töröktől való félelem még évtizedeken át mozgatja a „keleti” politikát, de az oszmán nyomás gyakorlatilag megszűnik. Nyugaton a ryswijki békében egy hatalmi erőegyensúly alakult ki, sőt XIV. Lajos kénytelen lemondani Lotharingiáról. Mint a XIV. Lajos ellenes koalíció is mutatja, a Habsburg-ház tekintélye - nem utolsósorban a törökellenes visszafoglaló háború következtében - megerősödött. A háború során jól szervezett hadsereg 32
