Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
Fenyvesi László: Buda ostromai és a Duna-mellék pusztulása egy 1687-es siralomvers tükrében
krónikáskönyvi feljegyzések helytelen dátumokkal, kihagyásokkal, tévedésekkel, zűrzavaros rendben szerepelnek. (Magdics 1888. 99-100.; kritikája; Fenyvesi 1987. 123. 68. jegyzet.) 100. A török megszálló hatóságoknak nem volt érdekük a potenciális adófizetők megsemmisítése, hiszen így végül önmagukat szigetelték volna el teljesen. Márpedig a székesfehérvári törökök is mindvégig rászorultak a közelebbi és a távolabbi vidékek hódolt parasztságának sokféle szolgáltatásaira, majd éppen a leküzdhetetlen élelem- és takarmányhiány miatt kényszerültek 1688 tavaszán a kapitulációra. (Jenei i.m. 10-19.) 101. Lásd a 93. jegyzetet! 102. A török és a magyar részre teljesített, természetbeli adókról lásd Gyárfás István, Hornyik János, Szilády Áron, Szilágyi Sándor és Kosáry Domokos munkáit! 103. Buda környékének pusztulásáról, a népesség iszonyatos nyomoráról és szenvedéseiről megrázó képet rajzol elénk egy kortárs szemtanú, Johann Dietz német zsoldos: „A földeket a császáriak és szövetségeseik, a törökök, tatárok, erdélyiek és egyéb segélycsapatok dúlták föl. Gyakran harminc mérföldes körzetben nem lehetett egy ép falut vagy várost találni. A településeket kirabolták, lerombolták, szétdűlták, felgyújtották. Az otthonukból elűzött családok barlangokban éltek, vagy vándorló hordákhoz csatlakoztak ... A feldúlt földeket nem művelték, s így gyakran nem volt semmi élelem. Erdei bogyókat és gyökereket ettek, a Budára hajtott és útközben elhullott lovak, öszvérek, tevék húsát vágták le, azt ették meg nyersen. Az utak mentén elcsigázott, rongyos, az éhhalál küszöbén álló emberek várakoztak, hogy a kimúlt állatokból szerezhessenek egy darabka táplálékot, amely az életet jelenthette számukra.” (Varga J. János: A fogyó félhold árnyékában. A török kiűzése Magyarországról. Bp. 1986. 143.; Consentius i. m. 368.) 104. A Középső-Duna-vidék földönfutó, nyomorgó népességének zöme Buda ostromai idején három mezővárosban koncentrálódott: Nagykőrös 63, Kecskemét 52, Ráckeve 26 település menekülőit fogadta be egy időre, esetleg végleg. (Iványosi-Szabó Tibor: Délkelet-Dunántúl szerepe Kecskemét 17. század végi migrációjában. Baranyai Helytörténetírás, 1983-1984. Pécs, 1985. 13-24.; Fenyvesi 1987. 107-109. 105. „Akkora volt a szükség, hogy miután a búzának már híre sem maradt, a kölesnek köblét két forinton is alig lehetett megvásárolni.” (Bél, Pest . . . 1977. 144.) - Az ostromlott Budán 1684 őszén a köleskenyér és a hús fontja 2 rajnai tallérba került. (Schulhof Izsák: Budai krónika (1686). Bp. 1981. 26-27.) Ezzel megegyező módon, a kecskeméti nótárius is azt jegyezte fel 1685. március 13-án, hogy a Budát csaknem négy hónapig ostromló császári hadak az egész Duna-Tisza köze „éléseket” rendre „eltakarították”, mely miatt oly nagy drágaság keletkezett, hogy 1 fertály búza 12, „alattomban” 14, az árpa 8, a köles pedig 9 forintba került. (Hornyik 1862. III. 88-89.) A tavaszi fagyok, a sáskajárások és az aszály miatt már évek óta rossz volt a termés az egész országban; 1686 nyarán olyan nagy szárazság pusztított, hogy aranyon sem lehetett szénát és élelmet szerezni. (Réthly i. m. 228-236; R. Várkonyi 1984. 255., 257.) 106. Lásd a 105. jegyzetet! 107. „. . . a város levéltárából szerezhetünk értesülést arról, hogy sokak számára a kutya- és macskahús csemegének számított” - írta Bél Mátyás az 1686-1687-es éhínségről. (Bél, Pest . . . 1977. 144.) - A Bécs alól verve visszamenekülő török katonaság egy része 1683 szeptemberében a Buda melletti táborában éhen halt, csakúgy, mint az 1684-ben Budát ostromló császári sereg zsoldosainak egyes éhező csoportjai. (Schulhof i. m. 20. 27.) 1685. szeptember 30-án Haszán bég, a budai pasa tihajája (helyettese) panaszolta, hogy a Duna melléki faluk lakóinak a császári hadak „buzájokat és egyéb életeket elhordatta mind”, emiatt vetni sem tudnak, „majd éhen hálásra jutnak . . (Hornyik 1862. III. 88-89.) 1685 elején a szegénység a Rába vidékén, Sopron körül már a kutyáit és a macskáit ette szörnyű éhségben, vagy a mezőn termett csalán és paréj gyökeréből készített eledelt. (Magyar Történelmi Tár V. 1858. 113-117.) A Mercy, Heissler és Caprata által teljesen kirabolt Miskolcon „Sokan éhen megholtak, jó magabiró emberek, gyermekek, lányok és asszonyi állatok ebet, macskát az éhség miatt megettek”. (R. Várkonyi 1984. 258.) 108. „Tölymak Pogácsa” = tölgyfa makkjából sütött pogácsa. 109. Prédára = zsákmányolásra, megsarcolásra. 110. Varga 1986. 6., 855-856. (177. sz.); Kovács J. L. 1976. 9-11.; Vő: 1981. 10. 263
