Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
Fenyvesi László: Buda ostromai és a Duna-mellék pusztulása egy 1687-es siralomvers tükrében
söd, Szeged, Halas levéltáraiból. Összegyűjt.: Szilády Áron-Szilágyi Sándor. Pest, 1968. (a továbbiakban: Szilády-Szilágyi 1863.) II. 270-274. Gyárfás L. 1885. IV. 425—433.; Illyés 1975. 114-116.; Fenyvesi 1985. 30-34.; Uő. 1987. 121.) 87. Buda alaposan előkészített ostromáról (1686) lásd az 1-4. jegyz. 88. Miksa Emánuel csapatai 1686. június 17-én szállták meg a kiürített Pestet, míg Lotharingiai Károly főerői másnap érkeztek meg Buda alá. Pest és Fejér megyék népének egy része kezdetben a helyén maradt, miként egy (angol?) önkéntes is feljegyezte naplójában június 26-án: „A török uralom alatt lévő meg nem erősített városok és helységek lakosai nyolc mérföldnyi körzetben Budától ezenközben - fosztogatástól félve - követeket küldtek a keresztény tábor parancsnokaihoz, hogy kíméletet kérjenek”. (Szakály 1986. 259.) A fővezértáborában tartózkodó Freschot atya szerint a nagyvezér felmentő seregének közeledése miatt augusztus 3-án a keresztény hadvezetés kemény intézkedésre kényszerült: „Ugyanekkor a vidéknek általános pusztítása is elrendeltetett, részint azért, hogy elláttassék bőven a tábor, oda hordatván mindaz, ami csak található, nehogy a hadak kényszerülve legyenek szétszakadozni élelem és rendes takarmány keresése végett, részint hogy az ellenség megfosztassék ezen kényelem használatától”. ( Gyurits i. m. 80.) Mindezek alapján megállapítható, hogy a Becsén élő keveiek valamikor 1686. június 27-augusztus 2-a között menekülhettek át a kis faluval szemközti Somlyó-szigetre, feltehetően még június utolsó hetében. (Fenyvesi 1987. 122.) Meglehet, ebben szerepet játszott (Vak) Bottyán János esztergomi huszárhadnagy június 21-22-e éjjelén végrehajtott nagy sikerű portyája is, midőn Adony Duna-parti részén szétvert egy ezer fős török lovasfedezetet, miközben sajkásai rácsaptak a Csepel-sziget mellett kikötött oszmán bárkákra, melyeken a budai és a környékbeli előkelőségek feleségeit, háremhölgyeit, családtagjait és kincseit, értékeit szándékoztak Nándorfehérvárra elmenekíteni. (R. Várkonyi 1986. 202-203.; Uő: Magyarország visszafoglalása 1683-1699. Bp. 1987. 101.; Bél, Buda . . . 1986. 107., 178., 12. j. 190., 231., 24. j., 258., 360.; Károlyi-Wellmann 1936. 214-215.) Az ostrom alatt a kalocsai török palánk parancsnokai állandó információkat követeltek a „Dömsödi és a több oda futott szegény jobbágyok”-tól. (Kalocsa, 1686. Haszán aga, dizdár, Haszán aga, tihaja (a helyettese) és a vitézek oltalomlevele. XIX. századi másolatai: MOL. R. 315. Török iratok. 1. cs. Nr. 126. 1.; Kalocsa. Érseki (Gazdasági) Levéltár. Birtoklási iratgyűjtemény. Nr. 471. 1. - Hibás olvasatú kiadása: Szilády-Szilágyi 1863. II. 277-278. 38. sz.) 89. A Somlyó századunk közepéig Ráckevétól mintegy 3 km-re délre helyezkedett el a Kis-Duna medrében, Becsével szemben; déli vége egészen Dömsödig és a vele egybeépült Dabig húzódott. Hossza másfél km, szélessége 1 km, kerülete 4 km, területe 241 hektár, azaz 419 kh. Nagyobbik hányada a Csepel-szigeti mezővárosé volt, déli csücskét a dömsödiek birtokolták. 1291-ben említik először, „Sumilov” néven. A „somos folyó” szigetét 1500 körül „Somorló”, majd 1559-ben „Somólak” néven említik az iratok. Századunkban északi kiságát földhányással betemették, emiatt sziget-jellegét elvesztve, beleolvadt a Duna-Tisza köze homokjába. Ma mezőgazdasági és üdülőterület. (MÓL. Dl. 1320, 1322.; Ortvay 1878. 79.; Pápai 1890. 211.; Bóna 1937. 6.; Kovács 1966. 36. (71. sz.); Káldy-Nagy Gy. i. m. 530. 482. sz.; Fenyvesi László: Somlyó-sziget - Ráckeve Velencéje. Pest megyei Hírlap, 1974. X. 25. 5. Uő: 1987. 122.; Hajdú 1982. 215-217.) 90. 1559-ben mintegy 79 kis magyar holdnyi területen folyt rét- és kertgazdálkodás a Somlyón (a gyümölcsösök 8 holdat tettek ki); míg 3 évszázad múlva 100 holdra emelkedett a veteményes- és gyümölcsöskertek területe, a kaszálóréteké pedig 25 holdra csökkent. A viszonylag nagy területű szigeten juhok is legeltek. A Ráckevéról és a 17 Duna menti helységből érkező földönfutók így 3-5 hónapon át a már évszázados hagyományokkal rendelkező növénytermesztés, állattenyésztés, halászat, vadászat, gyűjtögetés és rétgazdálkodás eredményeire is támaszkodhattak a Somlyón, a magukkal hozott készleteiken kívül. (Lásd az előző jegyzetet!) 91. Bél Mátyás a Becsei-sziget után a Somlyót is bemutatta: „Hasonló természetű és hosszú a Somlyói sziget, amelyet az előbbitől csak egy sekély meder választ el, de annál hosszabb, és a Dömsöddel érintkező Dab falu határáig nyúlik. Ott sok a fű és ültetett és erdei fáknak árnyas ligete, ami azokban a háborús időkben menedékhelye volt sok falu lakosságának. Közülük tizenhetet rejtett el, mikor Budát megszállták”. (Bél, Pest . . . 1977. 134.) Másutt bővebben megemlékezett, ráckevei adatközlői nyomán a Somlyói „nagy futásról”: „. . . híre jött annak, hogy ismét hozzáfogtak Buda ostromához. Tehát, nehogy ebben az ismétlődő 260
