Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
Fenyvesi László: Buda ostromai és a Duna-mellék pusztulása egy 1687-es siralomvers tükrében
ban.4* Az egymást követő, megrendítő események minél pontosabb megörökítése volt a célja az egész életében hivatalos iratokkal dolgozó jegyzőnek, s nem pedig valamiféle művészi babérokra pályázás. Megfigyelhető, hogy e szándékának megvalósítására összpontosította a figyelmét mindvégig. A históriás ének Csepel-szigeti szerzőjének eme törekvését már csupán amiatt is méltányolni érdemes, mert mint egy mérvadó vélemény, némi hiányérzettel regisztrálja, magáról „Buda visszavívásáról nem születtek magyar énekek . . ,”49 A ráckevei históriás vers a szomorú műfajú hagyományos énektípusok sorába tartozik, hiszen a különböző hadak dúlásait kesergi el.5" Ezek a panaszos énekek a históriás versek speciális válfajait képezik, melyeket siralomvers vagy veszedelemének gyanánt ismerünk; tudniillik ezeket a régi magyar verseket mindenkor énekelték is.51 Klasszikus veretű és formátumú mintája ezeknek a költeményeknek a nagy költő-hadvezér, Zrínyi Miklós Szigeti veszedelme.52 Némelyik siralmas história csak egy-egy eseményt, háborús pusztítást, „nagy futást”, várostromot vagy elemi csapást beszél el; ezzel szemben a ráckevei veszedelemének három sorsdöntő esztendő megannyi megpróbáltatásainak hosszadalmas eseménysorát adja 40 strófában, összesen 160 verssorban.5-1 A versszerző nótárius maga is végigszenvedte a megpróbáltatásokat, a nehezen véget érő háborús szörnyűségeket, melyek az adott kor, s általában a feudalizmus hadviselési szokásaira általánosan jellemzőek voltak, hiszen a háborúskodások minden terhe a hadműveleti terület és a hátország termelő népességére nehezedett.54 De éppen amiatt, mivel a verselőt is egészen közvetlenül érintették a sorozatos bajok, előadásmódjának elbeszélő jellegét több helyen színezik a lírai betétek, az érzelmi átéléstől átfűtött emlékképek, a panasz, a kesergés és a siralom olykor egészen jeremiádos jajszavai. A mélyen vallásos kálvinista jegyző költeménye végén a természetfeletti erőkhöz fohászkodik, valamiféle túlvilági, isteni hatalomtól várva békét és nyugodalmat. Zsoltáros emlékképek másutt is előfordulnak nála, az 5. strófában például zavaros italról és siralommal evett korpás kenyérről beszél. Legszebb lírai betétjét pedig az ószövetségi Énekek Énekéből merítette: „Liliom tövis Közt miképpen Sértetik ...” - írja a 14. versszakban.55 A környezeténél műveltebb nótárius hosszadalmasan részletezi az egyszerű mezővárosi és falusi paraszti népességre zúduló csapásokat, a keresztény és a mohamedán seregek kíméletlen dúlásait, ám egyetlen áruló szóval sem utal arra, hogy tisztában lenne azzal, mit jelenthetne az egész ország számára Buda visszafoglalása a töröktől.56 Úgy tűnik, a Csepel-sziget vidéki magyarságának energiáit teljesen lekötötték ebben a katasztrofálisan nehéz hadihelyzetben a puszta túlélés mindennapos teendői, s magasztosabb célokkal, országos kérdésekkel nemigen voltak képesek foglalkozni. Ezeket alighanem fel sem tudták teljesen fogni a maguk összetettségében a számukra áttekinthetetlenül bonyolultnak bizonyuló, zűrzavaros körülmények között, amikor a keresztény zsoldosoktól többet szenvedtek, mint addigi uraiktól, a „pogány” törököktől. S ha a latinos műveltségű, iskolázott mezővárosi jegyző áttekintő képessége megrekedt ilyen egyszerű szinten, akkor nem nehéz elképzelni, vajon mit 240