Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
R. Várkonyi Ágnes: 1687 és az érdekegyeztetés stratégiái
A vármegyék rengeteget tesznek, hogy biztosítsák a hadsereg ellátását, de a jobbágyot is védjék. 1697 az újabb válság esztendeje: bár nem könnyen - és van, aki jobb belátása, érzelmei ellenére -, de összességében a rendek tartják magukat - miként ismeretes - 1687 törvényéhez: koronás király ellen nem emelnek fegyvert. Ugyanakkor a Habsburg-kormányzat a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség önálló államiságának ügyét egyre inkább alárendeli a birodalom nagyhatalmi terveinek. S ezek a tervek a Balkánra és a két román vajdaságra tekintenek. 1698 a pozsonyi kompromisszum felbomlásának esztendeje. Hosszú viták után most születnek meg a magyar hadügy, a magyar végvári katonaság sorsát hosszú távon eldöntő központi intézkedések. A határőrvidéket a rácokra bízzák, a rác fegyveresek 16—18 hold földet, kereskedelmi és más kiváltságokat kapnak megélhetésükre.34 A várak magyar vitézeit elbocsátják, a megmaradásra kijelölt erősségekben csak német őrségek lehetnek. A birodalom állandó hadseregét 20 német gyalog- és 16 ugyancsak német lovasezredben határozzák meg. A magyar ezredeket feloszlatják. Mindegyik egyforma elbánásban részesül: az örökös király koronázásán asszisztáló Pálffy-ezred éppen úgy, mint a hegyaljai felkelés leverésével érdemeket szerzett Deák Pál-ezred, vagy az akkor már európai hírű - ismét idézett Kollonics Ádám-ezred. A feloszlatott lovasezredekből három, egyenként 600 fős ezredet rendelnek szervezni. A döntés - úgy tűnik - katonai prakticizmusból, körültekintő politikai megfontolás nélkül született. Körülményei ma sincsenek megnyugtatóan feltárva. Tény, hogy a császári hadsereg vezető főtisztjeit személyes érdekek fűzhették hozzá, Schlick, Starhemberg, Nehem, Löffelholz és más generálisok latifundiumokkal felérő birtokokat, javadalmakat kaptak. A Habsburg-kormányzat más körei viszont még a döntés után is tiltakoztak. Az Udvari Kamara 1699. november 15-i felterjesztésében kifejtette, a Habsburg Birodalom érdekeit is jobban szolgálja, ha magyar nemzeti militiát állít fel. A tapasztalatok azt bizonyították - írják az osztrák urak -, hogy a magyar katona harcképességét nem emeli, ha német ezredekbe osztják, csak a tiszteket gazdagítja, és apasztja a kincstárt. A nemzeti katonaság nem lesz rosszabb, ha eredeti szervezetében hagyják. A magyar könnyűlovasságot nemzeti szelleme, harcmodora és gyorsasága tette európai hírűvé. Ha a magyarokat kizárják Magyarország védelméből, az nemcsak veszélyes, hanem fölforgatja az alkotmányt és a törvényeket. Történelmi távlatból szemlélve, az az igazán tragikus, hogy a válságot sem rövid távon, sem hosszú távon nem oldja meg, sőt állandó feszültség forrása lesz. A józan érvek pedig évszázadokon át ismétlődnek, szinte szóról szóra. Az 1698-99. évi hadügyi döntést végérvényesen képtelenek keresztülvinni. Szigorán már a következő években enyhíteni kell. Politikai következményei azonnal nyilvánvalóvá váltak. 1698 őszén a főrendek azért tagadják meg a felemelt adót és azt, hogy egy részét a nemesség fizesse, mert Magyarországot megfosztották saját haderejétől, a magyar katonanépet sértő megkülönböztetéssel kiutasították az országvédelem szolgálatából. Rákóczi államberendezkedésében szinte pillanatok alatt megszervezhették az önálló hadsereget. Ugyancsak Rákóczi megegyezési ajánlatai bőségesen kínáltak lehetőséget, 20
