Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
R. Várkonyi Ágnes: 1687 és az érdekegyeztetés stratégiái
ország hadi berendezésében egyedül „a törökre és a rebellis magyarokra” kell tekintettel lenni a Habsburg Birodalom jövője érdekében. Az Udvari Kamara közül kijegecesedő álláspontban ugyancsak a Habsburg Birodalom érdeke a rendszerező elv, de racionális érvek — az anyagiak, a katonai hatóképesség, a köznyugalom, Magyarország alkotmánya és törvényei - a magyarok saját haderejének megszervezése mellett szólnak.31 Miért döntöttek mégis ellenkezőleg? Kutatásaink nincsenek lezárva. Előadásunk szűk időhatárai között pedig inkább a további vizsgálatokra hívjuk fel a figyelmet. 1687 óta sokat változott a világ a Habsburg Birodalomban és Magyarországon is. A balkáni hadjárat rengeteg pénzt vitt el, és - miként ismeretes - összeomlott. Belgrádot a törökök visszafoglalták, s az oszmán ellentámadás következtében Magyarországra menekült több mint harmincezer rác. Megnyílt a nyugati harctér, s a császári hadsereg mintegy 60 ezer főnyi haderejét kötötte le. A török háború lényegében állóháborúvá változott. Magyarországra már a két fronton harcoló birodalom terhei nehezedtek. Ugyanakkor a visszafoglalt területeken és egyes régiókban szembetűnően gyors gazdasági konszolidáció figyelhető meg. Néhány ágazat jól jövedelmezett. Néhány réteg gyarapodott. A kompromisszum és a hadi konjunktúra nyertesei között magyarok és császáriak egyaránt megtalálhatók: haditisztek, udvari arisztokraták, főurak, vállalkozók. Nagy vagyonok jönnek létre, és ugyanakkor az alsóbb rétegek helyzete nem javul, sőt inkább erősen romlik, de a királyságbeli és erdélyi parasztság nem roppan össze. Az ország túlélő képessége ma még nem részesült kellő figyelemben. Annyit mégis meg kell jegyeznünk, hogy gazdasági értékei nélkülözhetetlenek a birodalmi politikában. Ezt bizonyítják Oppenheimer és az angol-holland kölcsönök, amelyek fedezetéül részben vagy egészben a háború sújtotta Magyarország adói és bányakincsei szolgálhatnak. S erre utal a Magyar Kamara reformja is 1696-ban.32 A volt végváriak közül sok szorult vissza a jobbágyi vagy a társadalom-kívüli létbe. A magyar katonát azonban nem nélkülözhették, a várőrségek létszámában a magyarok aránya néhány becslés szerint az 1690-es években némileg növekedett is, és új magyar ezredeket is felállítottak. Az egykori végváriak ezrei, tisztek százai szereztek új hadi tapasztalatokat, hírt, nevet és - miként Bottyán János példája bizonyítja - korszerű tudást. S hogy a magyar ezredek milyen értékrend hordozói lehetnek, arra ezúttal ne a harckészség vagy a török háborúban a magyar könnyűlovasság nélkülözhetetlenségének sokat emlegetett példáit ismételjük, hanem az évtized sokasodó kárbecslő jegyzőkönyveiben alig előforduló vallomások közül idézzünk. 1698: Kollonics Adám magyar lovasezrede Szatmár vármegyében telelt, a kártételek összeírására kiküldött bizottság jegyzőkönyvében olvasható: Több helység - Dob, Óvári, Újfalu, Tyúkod, Porcsalma, Sályi lakói ugyanazt vallják: „a quartélyozó katonák semmi kárt nem tettek” „a nálunk quartélyozó káplán ellen nincsen semmi panaszunk”. „Az Isten hordozza békével a nálok lévő Őry Pál Lajtnant Uramat, mert jó Urunk volt, a mi oly excessusok volt complanálta.”33 S vajon mennyiben volt működőképes a pozsonyi kompromisszum? A 90-es években a hadseregellátás irányításában jelentős részt kap a főrend. 19
