Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
Darkó Jenő: Lipót császár által a magyarországi szerbeknek adományozott kiváltságok háttere
szárolják a lázadókat és az erdélyi eretnek gonosztevőket; és mentül előbb látja mindezt a török, azonnal békét köt, és ezektől a gonoszságoktól visszatartja magát”.45 Nem tévedünk, ha az 1690. évi szerb bevándorlás alapötletét Brankovics ezen levelében leljük meg. Már itt együtt találjuk a szerb nép számára mindig is oly fontos császári védelem gondolatát a határőr szereppel, a kereszténység és a császári ház iránt tett szolgálattal „a lázadókkal és az erdélyi eretnek gonosztevőkkel” szemben, az utóbbiak alatt nyilván az erdélyi magyar protestantizmust érthetjük. - Brankovics szolgálatai hamarosan elérik a célt, Lipót 1683. június 7-én kelt levelében a grófi címmel tünteti ki.46 - 1689-ben Brankovics a Havasalföldről átkel a Dunán és - meglehetősen kis létszámú - csapatával a török ellen harcol. Visszatérte után azonban Bádeni Lajos fogságra veti és Bécsbe szállíttatja, ahonnan majd a csehországi Eger városába száműzik.47 Brankovics szándékának ismeretében megérthetjük, hogy miért volt fontos követelése a szerbeknek 1691 áprilisában Brankovics szabadon bocsátása. S habár a császár megígérte, hogy „pőrét felülvizsgáltatja”, szabadon nem engedte, de a szerbek Monasterly János személyében csak vice-despotát választottak.'"* Az események folyamába ezen a ponton lépett be Csernovics Arzén ipeki pátriárka, aki - Hadrovics László szavaival élve - „mint a szerb vazallusállam feje, a török szuverénitás alól kivonta magát, és a Balkánon érvényben volt egész önkormányzati rendszerrel igyekezett a Habsburg főhatalom alatt elhelyezkedni, s vele kompromisszumot kötni”.4M A magyarországi szerb kérdés ettől fogva kapott erős egyházi vonást, amelyet az 1691. augusztus 20-án kibocsátott újabb privilégium is fényesen bizonyít. Jóllehet az irat első része nem más, mint az egy évvel korábban kiadott levél szövege, itt azonban Lipót szükségét látta a szerbek helyzetét további intézkedésekkel szabályozni: „Hozzátesszük, azon is leszünk a lehetőségig mindenképpen, hogy diadalmas fegyvereinkkel, az Isten segítségével, a többször említett rác népet (gens) minél hamarabb az általuk régebben bírt területekre és lakhelyekre újból bevezethessük, és ahonnan az ellenséget kiűzhetjük. Kívánjuk továbbá, hogy ugyanazon rác nemzetség (gens) saját hatóságának igazgatása alatt megmaradjon, és a régi, általunk is engedélyezett kiváltságoknak és szokásoknak háborítatlanul éljen. És azonfelül abban hajiunk rá, hogy ha valaki a görög rítusú rácok közül gyermekek és rokonok vigasztalása nélkül hal meg, vagyona az érsekre és az egyházra szálljon, nemkülönben ha az érsek, vagy a püspök hal meg, minden ilyen javadalom az érsekségre szálljon. Végtére legkegyesebben akarjuk és megparancsoljuk, hogy mindenki az érsektől, mint saját egyházfőjétől függjön, legyen az akár egyházi vagy világi”.50 A caducitas jogának elismerése mellett csak ez az irat tartalmazza azt a legkegyelmesebb császári akaratot, miszerint a közösség feje lelki (egyházi) és világi tekintetben az érsek. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt sem, hogy Lipót elismerte a szerbek régi kiváltságait.51 Ugyanakkor nem véletlenül homályos a fogalmazás annál a fontos részletnél, hogy a császár milyen területek birtokába kívánta a szerbeket beiktatni. Szalay László saját elképzelése szerint ezt a megfogalmazást úgy értelmezte, hogy itt nyilvánvaló kifejezést kap az a szándék, amely a szerbeket vissza kívánta telepíteni eredeti lakóhelyükre.52 Lipót azonban 195
