Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
Csorba Csaba: A török végvárak ellenállási lehetőségei a felszabadító háborúk során
utalnak, hogy a császári hadvezetés nem készült fel kellően a török támadásra, amelynek katasztrofális következményei lehettek volna (a nyugat-magyarországi végvári rendszer összeomlása), ha nem éri a törököket Bécs alatt olyan megsemmisítő vereség. Erre azonban előre aligha lehetett számítani. A váratlan méretű kezdeti siker láthatóan az oszmán hadvezetést - főleg a nagyvezírt — is elvakította, s a vereség mértéke feltétlenül az ő számlájára írandó (egész sor török taktikai hiba következménye). Amilyen gyorsan került török kézre szinte az egész Északnyugat-Dunán- túl, éppoly gyorsan cserélt is gazdát. Palota kivételével az összes kezükre jutott várat harc nélkül adták fel, ürítették ki a törökök,34-ezzel súlyos taktikai hibát követtek el. Hiszen az egyes várak rövid ideig történő védelme is - amire reális esélyük lett volna - jelentősen lassította, lefékezte volna az ellentámadást. Adott helyzetben az időtényező a törökök számára mindennél fontosabb volt, hiszen soraik rendezéséhez mindenekelőtt idő kellett. A következő taktikai hibát akkor követte el a török hadvezetés, amikor Párkánynál próbálta föltartóztatni a szövetséges seregeket. Ha Esztergomba húzódnak vissza, a Dunán való átkelést minden bizonnyal meg tudták volna akadályozni, ami egyet jelentett volna Esztergom és Visegrád megtartásával. Igaz ugyan, hogy így veszélybe került volna Vác és Érsekújvár, azonban utóbbit - tekintettel a késő őszi időre - erőteljes ellenállás esetén aligha tudták volna elfoglalni. Vác (és minden bizonnyal Párkány) elvesztése sokkal kevésbé lett volna török szempontból fájdalmas, mint Esztergomé és Visegrádé. Az események ismertek: a párkányi vesztett csatát napok múltán követte Esztergom várának feladása.35 A Bécs alatti katasztrofális vereség és párkányi kudarc együttes morális hatásával magyarázható, hogy Esztergom csak kilenc napig állt ellent. Méltán „jutalmazták” ezért a béget selyemzsinórral. Állítólag négyezer ember vonult ki a kapituláció után Esztergom várából. Ezt az adatot korábban magam is elfogadtam, a felszabadító hadjáratok egészét tanulmányozva azonban kételyeim támadtak. A vízivárosi egyetlen rohammal foglalták el. Polgári lakosságának zöme minden bizonnyal fogságba esett, csak egy része menekülhetett föl a várba. Ott viszont aligha férhetett el négyezer ember, ennyi katona és polgári személy számára egyszerűen nem volt elég épület! A négyezres szám a jelentésekbe minden bizonnyal a győzelem nagyságának növelése céljából kerülhetett bele. Nagyon valószínű, hogy még a polgári személyekkel együtt sem volt több ember összezsúfolva Esztergom várában háromezernél, s ebből 2-2,5 ezer lehetett katona. A törökök vesszőfutása ezzel még nem ért véget. Sobieski János lengyel király téli szállásra vonuló serege mintegy menetből foglalt el több észak-magyarországi várat (Szécsényt, Hollókőt, Bujákot).16 A következő években a Habsburgok nélkülözni voltak kénytelenek a lengyelek közvetlen segítségét - politikai szempontból ezt nem is bánták; ugyanis Lengyelország önálló frontot nyitott a törökök ellen (viszonylag csekély eredménnyel). Bécsnek 1684-85-ben még egyszerre kétfelé kellett hadakoznia: Észak- Magyarországon Thököly ellen, s mindenekelőtt a törökök ellen. Egész sor 176
